mszp.hu | Belföld, Külföld | Orbán Viktor uniós támogatások
2018. szeptember 23. 13:39

Sokmilliárd eurót bukik Magyarország az orbáni rezsim miatt

Önnek mennyit ér meg a Fidesz országlása? Ezt a kérdést mindenki tegye fel magának: elfogult ellenzéki, bizonytalan politikakerülő és hithű kormánypárti egyaránt.
Orbán Viktor rendszerének fennmaradása ugyanis súlyos eurómilliárdoktól foszt, illetve foszthat meg mindannyiunkat. És ezúttal nem azokra a milliárdokra gondolok, amelyek megkérdőjelezhető közbeszerzések útján nem a magyar embereknél, hanem a kormányfői rokonságnál vagy a fideszes baráti körnél landoltak. A miniszterelnök ugyanis – hiába próbálja szánalmas lakájmédiájával ennek ellenkezőjét felfesteni – egy sarokba szorított ember lett Európában. Soha nem volt az Unió erős embere, de most már papírja is van arról, hogy egy megbélyegzett kormány pozícióvesztett figurája. Az európai közösség jelentős többsége egyértelműen kinyilvánította, hogy Orbán rendszere korrupt, demokráciafelfogása nem európai, kormányzati gyakorlata és oligarchikus építkezése pedig ellentétes minden közös értékünkkel. Hogy ő is értse: sárgalapos renitensként a következő meccseken nem kerül a kezdőbe, de annak is örülhet, ha tét nélküli edzésen kifuthat még a pályára és lesz, aki esetleg passzolgat vele.
 
A következő hónapokban tárgyalják végig a tagállami vezetők, hogy az új hétéves költségvetési ciklusban ki mennyi uniós támogatásra lesz jogosult. Orbán egyelőre csak annyit tudott mondani, hogy az Európai Bizottság által előzetesen javasolt keretszámokat nem tudja elfogadni. Ez a szokásos fideszes-orbános kuruckodó módszer. Pökhendien az asztalra pöckölni a megrágott szotyihéjat és várni, hogy mi történik. Az a helyzet, hogy ez most kevés lesz. Lehet, hogy a fideszes családok kamrájába már bespájzoltak az ínségesebb időkre, de nem néhány oligarcha és saját lábon álló rokon megélhetéséről van szó, hanem közös hazánk következő éveiről.
 
Günther Oettinger, az Európai Bizottság költségvetési tervezésért felelős néppárti (!) tagja már belengette, hogy akár a támogatási pénzek utolsó eurócentjét is megvonhatják azoktól a kormányoktól, ahol súlyos jogállami problémákat látnak. Olyanokat például, amelyeket a Sargentini-jelentés rögzített. Az európai testület egy másik tagja pedig korábban arra tett utalást, hogy azon kormányok, amelyek elutasítják az Európai Ügyészséghez való csatlakozást, nem feltétlenül számíthatnak bőséges forrásokra a jövőben. Mondjuk ki: Európa megunta, hogy a Fidesz meglopja a közösséget. Az európai polgárok többségének – ne felejtsük, az Orbánékkal szemben fellépő Európai Parlamenti képviselők mögött tucatnyi tagállam sok tízmillió választója áll – elege lett a szabályokat felrúgó, a közösség vagyonát megdézsmáló Fidesz-kormányból. Narancskompatibilis hasonlattal élve: attól, hogy már az első osztályban játszunk és nem a „megye kettőben”, még nem kell lefeküdni a liga többi csapatának, de a szabályok itt is világosak; ha valaki páros lábbal csúszik be, ha kezezik vagy lesen van, befújják a büntetőt. A Fidesz alól kicsúszott a talaj, a kérdés csak az: megér-e nekünk néhány további eurómilliárdot, hogy háborítatlanul tovább uralkodhassanak rajtunk?!
 
A magyar miniszterelnök vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Kétszáztizedik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.
 
 
 
dr. Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő
az MSZP EP-választási kampányfőnöke
2018. szeptember 23.
 
 
 

Kapcsolódó párttagok