mszp.hu | Gazdaság | Pénzügy
2023. szeptember 21. 13:46

Stagflációba került a gazdaság, kitörni ebből pedig rettentő nehéz lesz

Stagflációba került a gazdaság, kitörni ebből pedig rettentő nehéz lesz
A Fidesz kihelyezett frakcióülésén megtárgyalásra kerülő kérdésekről, a hazai inflációról, a kormány kommunikációs és gazdasági stratégiájáról és ezek mellett a jogállamiság helyzetéről is elmondta a véleményét Vajda Zoltán, az MSZP országgyűlési képviselője, az Országgyűlés Költségvetési Bizottságának elnöke a szerda esti A nap híre című műsorban.

„Orbánnál sem az a baj, hogy nyaral-e vagy sem, hanem hogy azt mondja, hogy nem nyaral, közben meg nyaral” – kezdte mondandóját Vajda Zoltán, majd hozzátette, az még inkább baj, hogy milyen körülmények között és hogyan teszi ezt a miniszterelnök. Valamint kiemelte, az is sok mindent elmond, hogy a Fidesz a kihelyezett frakcióülését a Mol-vezér Hernádi Zsolt luxushoteléjben tartja, egy olyan hotelben, mely többek között hatalmas uniós támogatásokból, valamint közpénzből épülhetett meg.

Szóba került a magyar infláció mértéke is, mely már hosszú hónapok óta Európa-rekorder. Vajda Zoltán emlékeztetett, a kormány mindig talál egy külső okot, melyet megnevezhet az áremelkedések mértékéért, ez azonban nagy hiba, hiszen önmagukban kellene keresni a hibát. „Mindenesetre önkritikus gondolatokat nem hallunk a kormányfőtől sem” – összegzett a szocialista országgyűlési képviselő.

A Költségvetési Bizottság elnöke szerint a kormány célja az olyan témákkal, mint Horthy Miklós megítélésének újragondolása, csupán az, hogy az olyan – sokkal fontosabb – problémákról elterelje a figyelmet, mint az élelmiszerár-emelkedés, amely napról napra növekszik, mára pedig már ezer forintba kerül. Ez egy olyan ügy, amit mindenki a mindennapokban érez a saját bőrén, ezért akarja a kormány erről a lehető legjobban elterelni a figyelmet.

Az MSZP országgyűlési képviselője elmondta, érdemes megismerkednie az embereknek a stagfláció fogalmával. Ez egy stagnáló gazdasági helyzetet jelent (Magyarország esetében recesszió is van), mely folyamán tartósan magas az infláció. Ilyen helyzetből pedig az egyik legnehezebb kitörni, így Magyarországnak is kifejezetten nehéz dolga lesz. Vajda Zoltán hozzátette, ez mindig egy válságot jelez. Kiemelte, a hazai fiskális és monetáris politika nincs szétválasztva, így fordulhat elő, hogy a kormányfő utasítja a jegybank elnökét, hogy csökkenjen az infláció. A szocialista politikus szerint ez egy rettentő káros gyakorlat, valamint fontos megjegyezni, hogy nem az egyszámjegyű infláció a kívánatos, hanem a 3 százalék körüli, hiszen az az ideális szint.

A svédek NATO-csatlakozását a kormánypárt jelenleg azért nem támogatja, mert 2019-ben kisfilm készült Svédországban arról, miért nem működik a jogállam Magyarországon és hogy érte ezt el a Fidesz. Vajda Zoltán szerint tökéletesen le lehet képezni csak a hét eseményével miért nincs jogállam hazánkban, hiszen a napokban derült ki, hogy egy 18. kerületi fideszes politikus megpróbált megvesztegetni egy kutyapártost, hogy az elinduljon a jövő évi választásokon, így szavazókat szerezve az ellenzéki jelölttől. 

A szocialista politikus szerint jól tükrözi a kormány családbarát politikájának kudarcát, hogy az egyetemi hallgatók jelenleg, a kormány hibájából nem tudnak Erasmussal külföldön tanulni. Elmondta, az is a családbarát politika része, hogy a gyermekek szabadon felfedezhetik a világ országait. Ebben az esetben pedig nem csak financiális kérdésekről van szó, hanem megállapodásokról, melyek külföldi és hazai egyetemek között köttetnek.

Kapcsolódó párttagok