„Mikor gondoskodik arról a kormány, hogy a SZÉP-kártyán maradt pénz felhasználható legyen melegétel-vásárlásra, tekintet nélkül arra, hogy az összeg eredetileg másik alszámlára érkezett?”
„Ha nem kíván erről gondoskodni, ennek mi az oka?”
„Mikor függesztik fel a SZÉP-kártyán két éven túl felhalmozódott pénzek 3%-os szolgáltatási díjának levonását?” – sorolta az MSZP kérdésit.
A szocialista párt a múlt héten javasolta: a járványhelyzetre tekintettel tegye lehetővé a kormány, hogy a Széchenyi Pihenőkártya rekreáció és szálláshely „zsebeiben” bent ragadt pénzből is lehessen meleg ételt fizetni.
Azt is javasolták: függessze fel a kormány a kártyatulajdonosoktól beszedett 3%-os szolgáltatási díjat, amit az utalástól számított két évet követően a kártyáról el nem költött pénzekért rájuk terhel.
„A munkavállalók nem szenvedhetnek hátrányt azért, hogy önhibájukon kívül nem tudják elkölteni a rendelkezésükre álló keretet” – mutatott rá Komjáthi.
„Kézenfekvő megoldásnak” nevezte a melegétel-vásárlás engedélyezését a rekreációs és szálláshely alszámlákról, amelyek felhasználása a járvány miatt „különösen nagy akadályokba ütközik”, a szolgáltatási díj felfüggesztését pedig „időszerűnek” nevezte.
A párt javaslatai jók a munkavállalóknak, és jók a jelenleg a talpon maradásért küzdő vállalkozásoknak is – hangsúlyozta.
Kiemelte: a kormány jelenleg nagyon sok pénzt vesz el az emberektől burkolt adóemelésekkel, például autópályadíj-emeléssel és az egészségügyi szolgáltatási hozzájárulás emelésével.
„Ne elvegyenek, hanem adjanak! Segítsenek! Segítsenek a munkavállalóknak, akik a munkanélküliség ellen küzdenek, és segítsenek a vállalkozóknak, akik a talpon maradásért küzdenek!” – szólította fel a kormányt.
Az MSZP eddigi javaslatairól azt mondta, ezek lényege az volt: „Több pénzt az embereknek! Több pénzt a vállalkozásoknak! Mert ami jó az embereknek, az jó a vállalkozásoknak és jó a gazdaságnak is!”
A munkáltatók béren kívüli juttatásként biztosíthatják munkavállalóik számára a SZÉP-kártyát, amely három „zsebet” tartalmazhat, de a járvány alatt „gyakorlatilag csak a meleg étel alszámlán megjelenő pénzt lehet minden nehézség nélkül elkölteni” – magyarázta el Komjáthi.