Gurmai Zita kiemelte: a progresszív szemléletű válságkezelésnek kézzel fogható, gyakorlati példája az európai ifjúsági garancia létrehozása, amely az állástalan fiatalok számára biztosít munka- vagy továbbképzési lehetőséget. Ennek elfogadásához, és az európai uniós források biztosításához az európai baloldali politikusok összehangolt munkájára volt szükség az uniós döntéshozó szervekben.
Beszédében az EP-képviselő sajnálatát fejezte ki, hogy a jobboldali magyar kormány közpénzből támogatja a romániai magyar közösségen belüli feszültségek szítását. Sajtóértesülések szerint, az elmúlt években az Orbán-kormány a magyar költségvetésből és állami tulajdonban levő magyarországi vállalatok nyereségéből közel egymilliárd euróval támogatott Tőkés Lászlóhoz köthető szervezeteket.
A rendezvényen Gurmai Zita a Magyar Szocialista Párt Nőtagozatának elismerését adta át Rovana Plumb környezetvédelmi miniszternek, aki idén tavasszal nem tudott részt venni a Szegfű-díj budapesti átadó ünnepségén.
Szabadság, szolidaritás, esélyegyenlőség
„A megszorításokban gondolkodó konzervatív szemlélet helyett, a gazdasági növekedésbe, az emberekbe, a munkahelyteremtésbe való befektetés vezetheti Európát a válságból, és indíthatja el országainkat ismét a fejődés útján. Ez a progresszív megközelítés a szabadságra, a szolidaritásra, az igazságosságra és az esélyegyenlőségre épül, miközben az európai polgárokat helyezi a középpontba” – mondta dr. Gurmai Zita európai parlamenti képviselő Bukarestben, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) hétvégi kongresszusán.