A bénult külügy képtelen kezelni a kitiltási ügyet, késve és rossz kommunikációval reagált az ukrán válságra, nem tudta visszatéríteni a szövetségeseinktől távolodó és agresszív kormányzati irányt a helyes útra, a Századvéget és Fellegi alapítványát pedig milliárdok kilapátolására használta érdemi munka helyett.
Mérhetetlen cinizmus
Az elmúlt hetek és hónapok kormányzati megnyilatkozásai minden területen előszeretettel hivatkoznak nemzeti és nemzetbiztonsági érdekekre és Magyarországot, mint támadások kereszttüzében álló nagyhatalmi etalont próbálják bemutatni. De ha a realitások talaján maradunk és a kormányzati ragacsos-harcias máz alá nézünk, rögtön világosan látszik: Magyarországra a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázatot maga a regnáló magyar kormány jelenti. Semmilyen ár nem drága számukra, hogy saját és szűk holdudvaruk gazdasági érdekeit nemzeti érdeknek hazudhassák, még akkor sem, amikor ezzel valós biztonsági kockázatot generálnak a társadalom számára.
A kormány részéről mérhetetlen cinizmus lenne elfeledkezni a magyar nép 1990 utáni szabad akaratnyilvánításáról: a rendszerváltáskor megfogalmazott társadalmi igényeket a Nyugathoz történő „újracsatlakozásról” jogi értelemben is elkötelezettségé formálta a NATO-ba és az Európai Unióba történő belépésről szóló népszavazás eredménye. A semlegesség 1956-ban és 1989-ben is a Varsói Szerződéshez, mint katonapolitikai tömbhöz képesti önállóság merült fel, így a mai helyzetben a kormányzati kommunikációban lebegtetett „önállóság” nem lehet valós alternatíva Magyarország számára.
Ha a kormány ezt kommunikálja, az aljas belpolitikai játékszer és egyben gesztus a magyarországi szélsőjobbnak, amely teljesen irracionális módon vezetné ki hazánkat jelenlegi biztonsági kereteiből. Ezt a helyzetet fokozza, hogy a Fidesz és az általa vezetett kormányzati apparátus, nem tett le megalapozott, kidolgozott alternatívákat arra, milyen irányban is haladjunk a globális válság által átalakított világgazdasági és világpolitikai feltételek között. Holott minden lehetőségük meglett volna ezeknek a javaslatoknak a kidolgozására, de maradt az ötletelés és a mindent helyettesítő kommunikációs fogások.
Farkast kiált a farkas
Az egyre sokasodó végletekig felelőtlen kormányzati nyilatkozatok túllépték a hangzatos retorikai fordulatok határát. Olyan irányt vettek, amely mára érdemi veszélyt jelent Magyarország polgárai számára is. A „megújult” kormányzati kommunikáció veszélyes vizekre evezett. A támadások vizionálására felfűzött eddigi irányt újabban háborús elemekkel egészítik ki.
Akinek szúrja a szemét a kormányzati intézményesített korrupció, aki szót mer emelni ellene, a kormány ellenségévé válik. Így löki el magától a kormány évtizedes szövetségeseinket. És új szövetségeket köt. Olyanokkal, akik szemet hunynak és természetesnek fogják fel a kormányzati korrupciót és a diktatúrához vezető út kikövezését akár a társadalom kárára is. Ez a sokat hangoztatott keleti nyitás legnagyobb biztonsági és politikai kihívása is. Hisz míg annak eredményességét a gazdasági adatok sem támasztják alá, addig e stratégia legnagyobb veszélyforrása, hogy a mai napig sem tudta eloszlatni a kormány azt a kételyt, hogy példaként állítja maga elé olyan keleti országok politikai vezetését, mint Azerbajdzsán, Törökország vagy Oroszország.
Eközben egyértelműen látszik, a kormány a háborús retorika árnyékában olyan ügyeket kreál, melyekkel egy nemzeti konszenzus szükségességét próbálná hazudni. Erre hiába várnak, Magyarország elszigetelésében és börtönné változtatásában ugyanis soha nem lehet konszenzus! A válsághelyzetet maga a kormány hozta létre az egyéni gazdasági érdekek, az évtizedes személyes lekötelezettségek és a korrupció intézményesítésével, és maga is tartja fent ezt a káros állapotot. Ezért csakis a magyar kormány felelős, nem a társadalom és nem is az ellenzék.
Ezért éri kritika, mind a társadalom, mind szövetségeseink részéről. Tehát nem Magyarországot támadja bárki is, hanem maga a kormány támad a magyar társadalomra és szövetségeseinkre.A kormánynak semmilyen erkölcsi alapja nincs, hogy bárkit is kioktasson. Maga a farkas az, aki farkast kiált. Így, a rendszerváltás óta példátlan módon történhet meg szövetséges államok diplomatáinak vegzálása azért, hogy a kormány saját korrupciós ügyeiről próbálja meg elterelni a figyelmet.
Ha tehát a kormány orvosolni akarná a saját maga által előállított helyzetet, megtehetné. Minden eszköz rendelkezésére áll ugyanis. De nem teszi, sőt még tovább megy.
Nemzetbiztonsági, titkosszolgálati támadásokat vizionál, többször szövetségeseinket gyanúsítva. Ezzel is óriási hibát követ el, hisz bizonyos szakmai területek soha nem képezhetik pártpolitikai propaganda eszközét. Történelmi tény, hogy amikor egy kormány már titkosszolgálati és katonai-védelmi eszközrendszereket kíván felhasználni, hogy megpróbálja nem létező tekintélyét fenntartani, annak mindig súlyos következményei vannak, és mindenki csak veszíthet vele. Ennek egyik szembeötlő példája, hogy a titkosítást a kormány mára mindennapos eszközzé tette a valóság elhallgatására és a kormányzati propaganda előtti kommunikációs út megtisztítására.
Szövetségeseink árulói
Kövér László negyedik világháborút vizionál, Rogán Antal külső támadásokról beszél és országvédelmi akciótervet kreálna, arra hivatkozva, hogy más kormányok a Fidesszel szemben állnak. Ez annak fényében különösen érdekes, hogy Magyarország rendelkezik országvédelmi tervvel, amelynek kialakításáért a Honvédelmi Minisztérium a felelős. Tehát vagy a meglévő védelmi tervet akarja módosítani Rogán Antal, ami nem az ő kompetenciája, vagy az ország komoly és szakmai katonai, rendészeti, közigazgatási és polgári védelmi, valamint a civil egységek koordinációs védelmi rendszerének elnevezését használja olcsó kormányzati propagandára. Ennek aggasztó üzenete lehet szövetségeseink számára is.
Miközben a kormány a kisded játékait játssza, szomszédságunkban, Ukrajnában a helyzet sajnálatosan eszkalálódik. Ilyen helyzetben a minimálisan elvárható magatartás a kormány részéről az lenne, hogy markánsan kiáll azoknak a szövetségi rendszereknek az értékválasztása mellett, amelyeknek tagjai vagyunk. Ehelyett Magyarországot a miniszterelnök műveleti területnek nevezte, amelyre szövetségeseink próbálnak nyomást gyakorolni. Ez a kormányzati kommunikáció több szempontból is nagyon káros. Szakmai alapon a kijelentés hamis, hiszen szövetségeseinkkel és így többek között a nemzetbiztonsági és a bűnügyi területen a partnerszolgálatokkal intézményes keretek között folyamatosan biztosított a közös munka és a kölcsönös információcsere. Külpolitikai szempontból pedig egyértelműen csak negatív hatása lehet, ha a miniszterelnök mintegy titkosszolgálati keretek között folytatott tevékenységgel gyanúsítja bármely szövetségesünket.
Emellett azzal, hogy Orbán Viktor és kormánya hallgatólagosan vagy tevőlegesen asszisztál az orosz birodalmi rekonstrukciós törekvésekhez, önmaga válik Magyarország és szövetségeseink árulójává.
A kormányzati megmondó emberek kivétel nélkül ezen az orbáni beteges retorikán szocializálódott fideszes politikusok. Éppen ezért a saját maga generálta válsághelyzetben a kormány képtelen a konszolidációra, csakúgy, ahogy a Szijjártó Péter vezette külügy sem képes a magyar külpolitika konszolidációjára és feltámasztására. A keleti nyitás délibábja pedig munkahelyek és sikertörténetek helyett torz értékválasztást, a diktatúrákhoz való vonzódást, azok példának tekintését jelenti a kormány részéről.
Veszélyes úton
Magyarország a NATO és az Európai Unió tagja, a rendszerváltást követő sok éves munka vezetett oda, hogy e két szövetség tagjai lehetünk. Ha ezekből akár egyéni lekötelezettségek okán kivezeti a kormány Magyarországot, annak a társadalom lesz évtizedekre a vesztese.
Az elmúlt hónapok nyilatkozataiból egy veszélyes út rajzolódik ki. Magyarország geopolitikai helyzetére tekintettel, a világ legnagyobb politikai és katonai szövetségi rendszerétől való esetleges eltávolodása komoly bizalomvesztéssel párosulva pedig olyan korszakot hozna el Magyarország történetében, amely nem állhat senkinek az érdekében, még a tébolyult Fidesznek sem.
2014 komoly tanulsága, hogy a Fidesz képtelen nyugalmat és gyarapodást teremteni a magyar nép számára. Ennek sem a belső, sem a külső feltételeit nem tudja biztosítani. A külpolitikai ábrándozások zátonyra futottak a valóság szikláin, és a nemzetközi körülmények változásai között hazánk úgy áll, hogy kormánya éppen legszorosabb szövetségesei eltaszításán dolgozik – azért, hogy a korrupcióra épülő kormányzati politika, az új „nemzeti tőkések” gazdagodása zavartalanul folytatódhasson.
Demeter Márta
