Az MSZP és a Párbeszéd Csongrád-Csanád megye 1-es számú választókerületében Szabó Sándort, az MSZP országgyűlési képviselőjét tartja a legalkalmasabbnak arra, hogy a két párt közös jelöltjeként induljon az előválasztáson.
Szabó Sándor egyéni képviselőként hét éve képviseli a szegedi központú körzetben élők érdekeit az Országgyűlésben, amely idő alatt jelentős beruházások megvalósulását segítette elő. Hisz abban, hogy a helyi közösségeknek kell intézniük saját ügyeiket, éppen ezért akarja megakadályozni annak a fideszes politikának a folytatását, amely Szeged és az ország valamennyi települése fejlődését is veszélybe sodorja. Céljai között szerepel az önkormányzatok önállóságának megerősítése és a településektől igazságtalanul elvont források visszajuttatása.
Az MSZP és a Párbeszéd azt gondolja, hogy az előválasztást követően 2022-ben Szabó Sándor a legalkalmasabb arra, hogy immáron harmadik alkalommal legyőzze a Fideszt, és tovább folytassa a Szeged, és a környékén élők érdekeinek képviseletét, hozzásegítve Magyarországot a kormányváltáshoz és a korszakváltáshoz.
A Fidesz zsarnoki rendszere legyőzhető, 2022-ben az önkényuralom felszámolásán túl pedig közösen létrehozunk egy demokratikus, szociális, környezettudatos, és összetartó Magyarországot.
MSZP
A hivatalos képet IDE kattintva találják.