mszp.hu | Belföld, Külföld
2021. február 23. 14:08

Szakmai konzultációt indít az MSZP az újjáépítési források felhasználásáról

Szakmai konzultációt indít az MSZP az újjáépítési források felhasználásáról
Konzultációra hívja az MSZP a szakszervezeteket és különböző érdekképviseleti szövetségeket a Magyarországnak jutó újjáépítési források felhasználásáról – ezt Ujhelyi István, a párt EP-képviselője és Komjáthi Imre, a szocialisták elnök-helyettese jelentette be keddi online sajtótájékoztatóján.

Az MSZP politikusai hozzátették: a Magyarországnak járó több mint ötezer-milliárd forint felhasználásáról szóló nemzeti reformtervről átfogó társadalmi konzultációt kellene tartania a kormánynak, a szocialisták szerint azonban ezt a Fidesz igyekszik megspórolni, ezért vállalják magukra a kormány helyett a szakmai párbeszédet.

Ujhelyi István a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy soha ilyen méretű és léptékű újjáépítési programra nem volt még példa az európai közösség történetében, amelynek felhasználását szigorú feltételekhez kötötte Brüsszel, célhoz kötöttséggel és átfogó elszámolással. Az EP-képviselő rámutatott, hogy a kormánynak törvényi kötelessége lenne a társadalmi partnerekkel, önkormányzatokkal, civil- és szakszervezetekkel, érdekképviseletekkel részletesen megvitatni a célokat, ehelyett azonban csupán egy „pároldalas fércművet” tettek közzé a kormányzati pályázatok „eldugott” honlapján. Ujhelyi szerinte elfogadhatatlan és az uniós jogszabályokba ütközik, hogy a kormány nem tart széleskörű társadalmi konzultációt a kérdésben; ez pedig a források lehívását is nagyban veszélyezteti. „Ráadásul nem egy kormányzati ciklus idejéről van szó, hanem egy hosszú, több évtizedre kiható fejlődésről, vagyis mindannyian érintettek és érdekeltek vagyunk benne” – tette hozzá a szocialisták európai politikusa.

Komjáthi Imre, az MSZP elnök-helyettese a keddi online sajtótájékoztatón azt emelte ki, hogy a szocialisták minden szakpolitikai javaslatukat az érdekvédelmi és szakszervezetekkel közösen dolgozzák ki; így rendkívül fontosnak tartják, hogy az újjáépítési források ezermilliárdjainak elköltése kapcsán is társadalmi egység legyen. Komjáthi elmondta, hogy a következő hetekben begyűjtik a szakmai szervezetek véleményét, amelyeket a párt az EP-képviselőjén keresztül eljuttat majd az Európai Bizottságnak. Az elnök-helyettes szerint a kormány csak elbábozza a konzultációt, az érdekegyeztető tanács felszámolása óta pedig megszűnt az érdemi párbeszéd és leginkább csak „ítélethirdetés” szokott történni a kormányzati oldal részéről.

A sajtótájékoztatón emlékeztettek arra is, hogy Ujhelyi a napokban Karácsony Gergely főpolgármesterrel közösen fordult Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez, kérve a fokozott figyelmet a magyar kormány pályázata és „álkonzultációja” kapcsán. Ujhelyi hozzátette, hogy azt javasolják Budapestnek: a Fővárosi Érdekegyeztető Tanács napirendjére is vegyék fel az újjáépítési csomagról szóló konzultációt a társadalmi partnerekkel.

Brüsszel/Budapest – 2021. 02. 23.