mszp.hu | Belföld
2022. szeptember 02. 13:21

Szalay István emlékére

Szalay István emlékére
Elhunyt Szalay István matematikus, Szeged város korábbi szocialista polgármestere

A Magyar Szocialista Párt mély megrendüléssel értesült prof. dr. Szalay István matematikus, Szeged korábbi szocialista polgármestere haláláról.

Szalay István 1944-ben született Hegykőn. 1962-ben érettségizett a soproni Széchenyi István Gimnáziumban. A József Attila Tudományegyetem matematika-fizika szakán 1967-ben végzett kitüntetéses oklevéllel. A diploma átvétele után a JATE TTK Szőkefalvi–Nagy Béla akadémikus által vezetett Analízis Tanszékén dolgozott. 1971-ben „summa cum laude” minősítéssel egyetemi doktori címet szerzett. A matematika tudomány kandidátusa címet 1977-ben nyerte el.

1981-86 között a Természettudományi Kar oktatási dékán-helyettese volt. 1991-ben a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola főigazgatójává választották, amely tisztséget két ciklusban töltötte be. 1991-ben főiskolai tanári kinevezést kapott és a Matematika Tanszéket is vezette. A 2000-ben megalakult integrált Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kara Tanító- és Óvóképző Intézetének Matematika Szakcsoportját vezette nyugdíjazásáig, 2014-ig.

Témavezetőként tagja volt az SZTE Matematika- és Számítástudományi doktori iskolájának. Rendszeres előadója volt a tanári továbbképzést, ezen belül a diákok tehetséggondozását szolgáló hazai és nemzetközi konferenciáknak. Publikációinak döntő többsége angol nyelven jelent meg, számuk száz felett van. Robbantott számok címmel könyvet írt, amit Németországban is kiadtak.

Szalay István 1994 és 1998 között Szeged Megyei Jogú Város MSZP-s polgármestere, 1998 és 2002 között Szeged országgyűlési képviselője, 2002 és 2003 között a Medgyessy kormány egyházi ügyekért felelős államtitkára volt. A politikai életből való visszavonulása után a civil szférában tevékenykedett. Kuratóriumi elnöke volt a Szegedi Közéleti Kávéház Esték Alapítványnak.

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata saját halottjának tekinti Szalay István korábbi polgármestert.

Őszinte megrendüléssel búcsúzunk!

Magyar Szocialista Párt

SAJTÓKÖZLEMÉNY

2018-01-27 18:23