mszp.hu | közlemény
2018. március 01. 14:03

Szanyi Tibor: a magyarországi adóigazságosság akadálya „Orbán-maffiakormánya”

Szanyi Tibor: a magyarországi adóigazságosság akadálya „Orbán-maffiakormánya”
A mai brüsszeli mini plenáris során szavaznak az európai parlamenti képviselők az adózás területére vonatkozó kötelező automatikus információcseréről szóló jelentésről.
Szanyi Tibor, szocialista EP-képviselő üdvözölte a jelentést, valamint kiemelte az S&D frakció munkájának fontosságát az agresszív adóelkerülés elleni küzdelem terén. 
 
A jelentés elfogadása egy újabb lépés lesz az európai adóigazságosság helyreállítása felé, hiszen az abban foglalt javaslatok a nagyobb átláthatóságot, a nemzeti adóhatóságok hatékonyabb együttműködését és az adókikerülési konstrukciókban segítséget nyújtó köztes szereplők elleni szigorúbb fellépést fogják segíteni.
 
Szanyi Tibor a témával kapcsolatos írásbeli felszólalásában hangsúlyozta, hogy „közösségi együttműködés nélkül nem érhetünk el jelentős eredményeket, hiszen az agresszív adókikerülésben érdekelt magánszemélyek és multinacionális vállalatok éppen a tagállami adórendszerek eltérésit használják ki.”
 
„Az agresszív adóelkerülés elleni jogszabályi változtatások azonban csak jogállami környezetben, független adóhatóságok és együttműködő kormányok mellett lehetnek hatékonyak” – tette hozzá Szanyi Tibor. „Ezek a feltételek Magyarországon nincsenek meg, így az európai uniós erőfeszítések ellenére Orbán oligarchái és egyéb partnerei továbbra is gond nélkül csalhatják el az adót, nagyobb adóterhet téve ezzel a becsületes adófizetőkre és kkv-kra” – emlékeztetett a szocialista politikus.
 
„Magyarországnak képesnek kell lennie arra, hogy megvédje magát a jogtalan adókerülőktől és csalóktól. Ehhez azonban először meg kell szabadulnia az Orbán vezette maffiakormánytól” – mondta Szanyi Tibor, aki nemrég kapott megbízást az ÁFA-mértékekről szóló európai parlamenti jelentés-tervezet elkészítésére.

Nehéz búcsú

2022-10-02 10:21