mszp.hu | közlemény
2018. március 01. 14:07

Szanyi Tibor: A méz és a méhek védelme egységes Uniós érdek

Szanyi Tibor: A méz és a méhek védelme egységes Uniós érdek
Az Európai Parlament jelentést készített és fogadott el az európai méztermeléssel kapcsolatban, amely a minőségi, termelő-támogatási- és környezeti szempontokat is figyelembe veszi.
„Jelentősen javult a jelentés a szocialista módosító javaslatok befogadása után, amely egy átfogó stratégiát szorgalmaz az európai méhek védelme érdekében. Növelné a termelőknek nyújtott támogatást, erősítené a minőségi követelményeket az import mézekkel szemben, egyúttal pedig szorgalmazza azt is, hogy az áruforgalmat és az áruk eredetét rendszeresen ellenőrizzék. A téma azért is fontos számunkra, mivel a legnagyobb méztermelő Románia, Spanyolország és Magyarország” – mondta Szanyi Tibor, szocialista EP- képviselő.
 
A jelentés kiemeli, hogy a közel 600 ezer uniós termelő mintegy 200 ezer tonna mézet termel évente, ezzel az EU Kína után második a világrangsorban.
 
„A szocialisták nem támogatták a fideszes jelentéstevő eredeti elképzelését, amely szerint még jobban meg kellene adóztatni a kistermelőket, a kihágásokkal szembeni szigorúbb büntetéseket viszont sikerült a kompromisszum részeként megtartani. Úgy vélem, hogy támogatnunk kell a felelősségteljes méhészetet és biztosítanunk kell a szektor megújulását. Bár a jelentésben vannak előrelépések, a méheket veszélyeztető növény-védőszerek betiltásával kapcsolatban nem alakult ki egységes támogató álláspont. Így azt kell, hogy mondjam, összességében a  jelentés továbbra is aggasztóan sok ponton szolgálja a nagyipari érdekeket. Minthogy a jövő a minél kevesebb vegyszert használó mezőgazdaságé, így készülnünk kell a ma ismert szerek kiváltására” - foglalta össze Szanyi Tibor EP-képviselő.

Nehéz búcsú

2022-10-02 10:21