A tegnap elfogadott AGRI szakbizottsági jelentés a tőkésekkel szemben a termelőket támogatja, és megálljt követel a késletetett kifizetések- és utolsó pillanatban bejelentett törlések gyakorlatának. Még tovább menve, az írott – de egyszerű – szállítási szerződésnek is a jelenleginél nagyobb szerepet szán.
„A többség egyetért azzal, hogy az élelmiszerláncban fel kell számolni a tisztességtelen gyakorlatokat. Örülök, hogy az EP ilyen aktív a témában és hogy konkrét megoldásokat sürget. Elfogadhatatlannak tartom, hogy 5-10 forintot kapjon egy termelő, vagy egy közöség egy kiló megtermelt gyümölcsért! Már csak azért is, mert a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat nem csak a termelőket, hanem az egész közösség életét negatívan befolyásolja, leginkább a lánc mindkét végét sújtja: a termelőket és a fogyasztókat. Városi térségben főként fogyasztási szempontból-, míg a vidéki közösségek esetében termelési és fogyasztási oldalról kiemelt e kérdés. Személy szerint azért küzdök, hogy a tisztességtelen gyakorlatok felszámolásának elve minél több helyen érvényesüljön, úgy mint például az általam kezdeményezett „Okosfalvak” koncepcióban is. Fontos helyet foglal el ebben az innovatív megközelítésben az egészséges élelmiszertermelés, a méltányosság és a szociális jogok” – húzta alá Szanyi Tibor EP-képviselő, az MSZP alelnöke.
A fontos mérföldkövet jelentő, október 8-i, gödöllői, ‘Okosfalvak’ témájú szakmai rendezvény ezzel a kérdéssel is fog foglalkozni. Az említett konferencia az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete szervezésében, az okosfalvak program kezdeményezője, Szanyi Tibor magyar szocialista EP-delegációvezető, valamint Franc Bogovic szlovén EP képviselő, továbbá Phil Hogan (ír) európai agrárbiztos és Navracsics Tibor magyar biztos részvételével kerül megrendezésre.