Az álláspont azért fontos, mivel a témában eddig az EP véleményét ún. egyetértési eljárás keretében kérték ki. Ennek ellenére az EP úgy határozott, hogy teljes jogú költségvetési szerepet tölt be, és először használja az együttdöntési eljárást az időközi jelentés többéves pénzügyi keretében. Ez lehetővé teszi, hogy konkrét módosításokat javasoljon soronként és programonként is.
„Fontosnak, hogy az Európai Parlament élt a választópolgárok felhatalmazásával, és így aktív szerepet vállalt az Unió következő hosszú távú költségvetésére vonatkozó, konkrét összegeket is tartalmazó tárgyalási álláspontok kialakításával” - kezdte Szanyi Tibor európai parlamenti képviselő.
Az EU költségvetésében jelentkező új kihívásokhoz, kiegészítő forrásokat kell találni, például a közvetlen uniós bevételek növelésével.
„Egyetértek a képviselőtársaimmal közösen kialakított pontokkal, amelyek szerint forrást kell biztosítani többek között a fiataloknak, a gazdasági növekedésre és munkahelyteremtésre, a kutatásra és az éghajlatváltozásra, a migrációra, a védelmi- és biztonságpolitikára. Mindezek mellett ismételten felhívom a figyelmet arra, hogy a mezőgazdaságra és a vidékre a következő pénzügyi ciklusban is nagy hangsúlyt kell fektetnünk. Ebben kulcsszerepet tölt be a beruházás olyan területeken, mint például az okos technológiák. Ezek olyan további beruházásokat generálnak, amelyek egyrészről olcsóbbá teszik az élelmiszertermelést és egészségesebbé az élelmiszereinket. Sőt, amennyiben ezek a beruházások összehangoltan, az uniós okosfalvak mintáján keresztül valósulnak meg, maguk a vidéki közösségek is komplex módon profiálhatnak például annak szociális-, szolgáltatási-, energiatermelési- és képzési rendszerein keresztül” - húzta alá Szanyi Tibor EP-képviselő, az MSZP alelnöke.