Egymás után négyszer is egyéni mandátummal jutott az Országgyűlésbe, így felvetődik a kérdés: az EP valamiféle megfutamodás, száműzetés, vagy beleunt a hazai közéletbe?
Nemzetközi közgazdászként szereztem diplomát, illetve szakmai gyakorlatot, tehát külkereskedelem, agrárdiplomácia. A fiatalabb éveim jelentős része külföldhöz kötődött. Másrészt, amikor a rendszerváltás után útkeresésbe fogtam, akkor egy olyan céget alapítottam és működtettem, amely európai kérdésekkel foglalkozott. Ez már a harmadik EP-választás Magyarországon, ám most először van egy évben az országgyűlésivel. Ez az egyik motiváció. Ezen felül pedig, ami igazán izgalmas, hogy a 2014-ben megalakuló Európai Parlament sokkal kompetensebb testület lesz, mint bármelyik korábbi elődje. Azt hiszem, a hazai közélet pusztulása önmagában is vonzóvá tudta tenni számomra azt, hogy egy európai típusú közéletben próbáljam képviselni a magyar választókat. Vállalom, hogy egy vadonatúj politikai kultúrát és karaktert fogok adni az európai parlamenti képviseletnek. Tehát van olyan ambícióm, hogy az EP-képviselőkről kialakított képet is jelentősen forradalmasítsam.
Két jelentős vereség után azért most elvileg földindulásszerű változásnak kellene következni a baloldalon. Ez nem volt izgalmasabb kihívás?
De ki mondta, hogy ebben nem akarok részt venni? Amikor azt mondom, hogy kultúra- vagy kurzusváltást szeretnék, akkor az azt jelenti, szakítok azzal, hogy ha valaki EP-képviselő lesz, akkor kizárja magát a hazai politikai életből. Nem. Én nagyon komolyan veszem a koncepciómat, amivel megpályáztam a listavezetői posztot is. Ebben megfogalmaztam, hogy integrálni szeretném a pártom különböző frakcióit, vagyis úgy élem meg a dolgot, hogy van a párt, annak van a Kossuth téren egy frakciója, van Brüsszelben egy frakciója, van Budapesten egy frakciója, de van Pécsett, Szegeden, stb. Ezek a különböző frakciók együtt teszi ki a politikát.
Pályáznia nyilván kellett, de úgy hallani, a Jókai utcában nem ütközött nagy ellenállásba, hogy kicsit távolabbról szemlélje a hazai eseményeket.
A finom kérdésben megfogalmazódó gondolatiság dacára sem szeretnék mások fejével gondolkozni, így ezt nem tudom megmondani. Aki örül, hogy egy kicsit távolabb leszek, annak rossz hírem van, mert nem leszek. Aki pedig sajnálkozik, hogy távolabb leszek, annak jó hírem van, mert legalább fele részben itthon leszek.
Két éve harcba szállt Mesterházy Attilával a pártelnöki pozícióért, akkor nem járt sikerrel, de azt hallani, hogy az ambíciók nem fogytak el.
Akkor mindketten hittünk a magunk koncepciójában, de azt mondtuk, hogy erről döntsön a választmány és a kongresszus. A valóság az, hogy valószínűleg mindkettőnket igazolt a történelem, pedig különböző volt az álláspontunk. Attila koncepciója az volt, hogy szeretné a lehető legnagyobb szavazattömeget integrálni. Úgy látta, hogy az MSZP önmagában nem lesz elég a Fidesz-rezsim megdöntéséhez, és végül a gyakorlatban sikerült megvalósítani a koncepcióját. Igaz, mindez kevésnek bizonyult. Én, bár szintén szövetségben gondolkodtam, de nem pártokkal akartam volna szövetkezni, hanem szakszervezetekkel és civil szervezetekkel. Egy mozgalmi típusú pártban, egy erőteljesen balra húzó, modern pártban gondolkodtam, míg Attila a meglévő választék optimalizálásában bízott. Ha nagyon önkritikus akarok lenni, akkor nem tudom, hogy nekem két év elég lett volna-e nekem felépíteni úgy a Magyar Szocialista Pártot és annak a baloldali jellegét, hogy az elegendő szavazatot hozzon..., de ezt már soha nem fogjuk megtudni. Azt tudom, hogy azzal a koncepcióval, amit képviseltem, mostanra nagyon sikeressé vált néhány európai szocialista mozgalom és párt.
Magyarországon nagyon gyengék a civil szervezetek, a szakszervezetekről pedig ne is beszéljünk.
Hát ha gyengítik a civil szférát, ha gyengítik a szakszervezeteket, akkor előbb vagy utóbb az gyenge lesz, ám ha erősítik, akkor meg erős lesz. Valahonnan el kell kezdeni, s ha most éppen a nullánál tartunk, akkor onnan kell elkezdeni. A XIII. kerületi masszív győzelmeinknek a titka pont az a koncepció, amit itt felvázoltam. Ebben a kerületben száznál is több civil szervezettel van valós együttműködésünk. Ehhez azért hosszú évek alapozása szükséges. Egyébként amikor meghirdettem az ars poeticáját annak a frakciónak, amelyiket alapítunk majd az Európai Parlamentben, tételesen vállaltam, hogy a szakszervezeti törekvéseket mindenféleképpen hajlandóak és képesek vagyunk képviselni az EP-ben, akár úgy, hogy támogatni fogjuk az európai munka törvénykönyve megalkotását, illetve azon civil szervezeteknek is kezet nyújtottam, amelyek úgy gondolják, hogy szívesen veszik tőlünk a segítséget.
Nem túl aktívak a magyar választók, nem is mennek el szavazni.
Rosszul teszik.
Ezt elmondják nekik?
Én elmondom. Persze léteznek olyan eszközök, amelyekkel lehet emelni a részvételt. Mondjuk, ha belevesszük az európai munka törvénykönyvébe, hogy akik részt vesznek a választásokon, azok egy plusz szabadnapot kapnak a munkáltatójuktól, és ezt kötelező minden tagországban kiadni, akkor szerintem előre léphetünk a választói aktivitás emelésében. Olaszországban ez régóta így van.
Kicsit térjünk vissza Budapestre. Négy évvel ezelőtt, amikor elbukták a választást, akkor Lendvai Ildikó azonnal felajánlotta lemondását. Ez most elmaradt, de emiatt mégsem tört ki belső háború.
Na, álljon meg a menet! Azért Lendvai Ildikó nem egészen önszántából lett pártelnök, hanem a történelem kényszerítette ki, hogy vállalja egy évre a pártelnökséget. Ő se sokkal többet gondolt erről. Ráadásul akkor kormányzati pozícióból hullott ki az MSZP, méghozzá nagyon nagyot huppanva. Most viszont Mesterházy Attila ellenzékből föl tudja mutatni, hogy nagyjából ugyanazzal a társasággal 250 ezerrel növelte a szavazóinknak a számát. Az, hogy a matekot megerőszakolta a Fidesz, és elcsalta a választásokat, azt azért már ne Mesterházy Attilára hegyezzük ki! Nem állítom hogy nem csináltunk helytelen dolgokat, butaságokat , de ha reálisan nézzük, akkor minden létező brutális elnyomás dacára még növelni is tudtuk szavazóink számát. Innen nézve ez nem egy kudarc. Rákosi Mátyás ellenzékét sem nagyon hibáztatják a történészek, hogy jaj, de gyengék, jaj, de halkak voltak.
Ekkora a baj?
Hát, hogy az Istenbe ne lenne! Megfélemlítés van ebben az országban. Orbán Viktor egészen innovatív diktatúrát vezetett be. Korábban a diktatúrák mindig – így vagy úgy – az emberek személyes szabadságára, életére törtek. Orbán Viktor ezt csak korlátozottan csinálja, mint például Simon Gábor esetében, de nem ez a jellemző. Viszont az kétségtelen, hogy aki él és mozog, és a szocialista párthoz köthető, annak mind az utolsó szögig szétverték az egzisztenciáját.
Simon Gábor ügye mennyiben Orbán Viktor bűne?
100 százalékban. Nem tudom, mit követett el Simon Gábor vagy mit nem, de ami vélhető a hírekből, az alapján nem kellene börtönben lennie.
Mert más is követett el hibákat...?
Nem, én csak annyit mondok, hogy pusztán azért, mert valakinek esetleg a számláján vélhetően van valamilyen összeg, amelyről ő látszólag nem tud kellő módon számot adni, az egy elszámoltatási, egy adóhatósági eljárás kérdése. Simont pedig effektíve az okirathamisítás vádja miatt vitték be. Legalább is ez a fő hivatalos magyarázata a fogvatartásának. Még egyszer mondom: nem tudom, mit követett el, azt viszont tudom, hogy ami miatt a bírói verdikt alapján fogva tartják, olyan pont nincs, mert hogy az ügyvédje szerint nincs neki hamisított külföldi útlevele, és azzal nem nyitott semmilyen számlát sehol.
Akkor mi lehet a megoldás?
Ez piciben is működik, tehát amikor összeálltak a szavazóköri szavazatszámláló bizottságok, volt egy csomó jegyzőkönyvezetlen mondat, amikor mondjuk a fideszes szavazatszámláló a szocialista szavazatszámlálónak odaszólt, hogy Marika, ne nagyon harsogjál itt, mert lehet, hogy baj lesz a vejeddel, meg a menyeddel, mert hogy az önkormányzat nem fog neki közmunkát adni, vagy esetleg a menyedet kirúgjuk az óvodából, és akkor nem lesz ott segédkonyhás se! Azért ezek a mondatok tudnak hatni a mindennapokban.
A szavazóköri számlálóbizottságokban tehát olyan fenyegetések hangzottak el, amelyek választási csalás gyanúját vethetik fel?
Ez már a jelölés időszakában is megjelent, nagyon sok jelöltünk még a jelölés nagyon korai szakaszában lépett vissza, mert nagyon komoly fenyegetéseket kapott, s úgy döntött, neki nem ér ennyit a politika, hogy a családját veszélyeztesse. A választásokat nem csak a választás napján csalták el, hanem 2010-től 2014. április 6-ig bezárólag. Amikor az EBESZ megfigyelőinek a tőmondata, az értékelő, nyitó- és zárómondata az, hogy a kormánypártok aránytalan előnyöket élveztek a választás során – így szó szerint –, tehát amikor egy „demokratikus” versenyben valamelyik fél aránytalan előnyöket élvez, azt úgy hívják a köznyelvben, hogy csalás. Ennek a horribilis csalástömegnek az eredményét láttuk, amikor a szavazatok 44%-val szert lehetett tenni a parlamenti helyek 66%-ára, s amikor a leggyengébb bejutó, az LMP egy mandátuma mögött 90 000, míg egy darab Fidesz mandátum mögött 30 000 szavazat van. Ugyanakkor azt is mondjuk, hogy a társadalom 40%-a távol maradt.
Ez mit üzen?
Ez azt üzeni, hogy sajnos egyre többen vannak azok, akik valamilyen oknál fogva nem kívánnak részt venni a demokratikus intézményrendszer semmilyen elcsalt vagy nem elcsalt műveletében. Viszont azt is lehet látni, hogy Magyarországon kb. 2 millió ember valóban nyertese az orbáni kormányzásnak, például az egykulcsos adónak. Az ő soraikban egy masszív szavazói kapcsolattartással simán el lehet érni, hogy már csak saját pozíciójuk védelmében elmenjenek szavazni. Magyarul: a Fidesz el tudta vinni mind a 2 millió nyertesét a szavazófülkékig, mi meg nem tudtuk elvinni a megnyomorított 8 milliót, még önvédelemből sem.
Akkor itt pontot tehetünk a mondat végére?
A történelem nyilván nem fog pontot tenni ennek a végére, tehát ezért gondolom, hogy a modern baloldal politikai kibontása egy lehetséges kijárat ebből a szorító csapdából. A baloldal megújítása elv most késedelmet szenved, mert nagyobbat tudnánk veszteni az önkormányzati választások előtt. Megint magyarul: csata közben nem változtatunk politikát.
Lezajlanak az önkormányzati választások, tisztújításra készül az MSZP. Ön mit tervez október 6-a után?
Nem tettem le arról, hogy minden erőmmel szolgáljam, hogy minél modernebb és minél baloldalibb pártkaraktert öltsön a Magyar Szocialista Párt. Ez életcélom, s ebbe nekem még az is belefér, hogy ha már szocialista vagyok, akkor nem távoli utópia, hanem egy elérendő cél a szocializmus. Meg szeretném értetni a párttársaimmal, hogy a szocializmus nem csak egyféle, olyan, ami a szovjet blokkban történt. Azt nem is tekintem szocializmusnak, csak annak nevezték. Az egy sikertelen kísérlet volt, bár nagyon sok átfedés van a gondolatok között, viszont az agyamban létezik olyan szocializmusmodell, amely abszolút a jelenlegi globális válságból való kimenetet is jelenti.
Európában van ilyen modell?
Konkrétan az alapjövedelem gondolata az egyik fundamentuma ennek a modellnek vagy gondolkodásnak. Amikor mi azt mondjuk, hogy európai minimálbér, az nem azt jelenti, hogy ugyanannyit fog keresni a magyar orvos, mint a luxemburgi, azt viszont jelenti, hogy minden országban kötelezővé kell tenni, hogy a létminimum alatt ne lehessen minimálbér és minimálnyugdíj.
Ez most miért nem működik?
Azért, mert kapitalista modell van és annak is a legrondább változata. Eddig a legszabadversenyesebb, a legellenszenvesebb neoliberális koncepció szerinti kapitalizmus dúl-fúl Európában és Magyarországon is. Hát ezen kell változtatni! Amikor azt mondom, hogy a gyermekéhezést fel kell számolni, ennek következő lépése, hogy olcsóbbá kell tenni az élelmiszert. Az élelmiszer olcsóvá tételének egyik eszköze, hogy az államok ne terheljék extra adókkal. Egész Európában 5% az áfaminimum, felső határ viszont nincs. Na de ki mondta azt, hogy nem lehet esetleg plafont is adni áfáknak, ilyen például konkrétan a törekvésünk, hogy 10%-nál húznánk meg az élelmiszerek áfaplafonját egész Európában.
Ebben például óriási különbség van a Fidesz és az MSZP koncepciójában: a Fidesz a munkát terhelő személyi jövedelemadót akarja 10% alá csökkenteni, legalábbis ez az üzenet, a fogyasztást terhelő adókat viszont nem.
A fogyasztást terhelő adókat mi sem akarjuk csökkenteni, kivéve az élelmiszerét.
Ha az MSZP-ből egy klasszikus baloldali pártot kellene csinálni, azt kikkel lehet elképzelni?
Önmagában is frivolnak tartom, ha baloldali pártokat vagy magukat baloldalinak gondoló pártokat nagytőkések vezetnek. Mindenkinél tetten érhető a baloldaliságból kilopott elem, ezt nem vitatom. Sőt még azt sem, hogy szívvel-lélekkel szolgálnak a legkülönbözőbb emberek baloldali eszméket. Ám ha a párt szellemiségét, a pártirányítást nagytőkések adják, akkor hét szentség, hogy nem lesz baloldali párt. Ez olyan, mint hogy egyházmegyéket ateisták ne vezessenek. Ez ilyen egyszerű.
Ne nagyon lepődjünk meg, ha az MSZP elnökjelöltjeinek listáján megtaláljuk Szanyi Tibor nevét is?
Én nem mennék el eddig. Mindenekelőtt szükség lesz ennek a „szuperválasztási” évnek a higgadt és mélyreható értékelésére. Három választáson leszünk addigra túl, s nehogy azt higgye, hogy két hét múlva nem lesz egy rakás tanulság, olyan, amelyre adott esetben nem is gondolunk. Ősztől négy évig csönd lesz. Szerintem legalább egy évet érdemes adni az MSZP-nek, hogy ezek a gondolatok kiforrjanak. Úgy nem fogok semmiféle ambíciót elővezetni, hogy azt mondom, bármilyen is lesz a szocialista párt, mindenképpen annak az elnöke akarok lenni. Úgy már érthetőbb a mondat, hogy egy olyan szocialista pártot akarok, mint amilyen a fejemben van, s ennek meg miért ne lennék szívesen a vezetője?
Ezt megfordíthatjuk úgy, hogy érdemi tisztújítás vélhetően nem is most, hanem 2-3 év múlva lesz?
Tisztújítás mindenképpen lesz, mert muszáj.
Világos, de érdemi is?
Nem tudom, mert látnom kell, hogy mit ad ki a három választás tapasztalata. Még az is lehet, teszek egy ajánlatot a kongresszusnak, hogy a tisztújítást halasszuk el. A kongresszus eldönthet ilyeneket, akár el is tudja halasztani. Pusztán egy tisztújítással a párt ugyanis nem fogja tudni elrendezni a dolgait. Az is lehet, hogy a mostani tisztújítás lemegy, ahogy lemegy, és 2016-ban ismét döntünk. Akkor még több időt adtunk magunknak a megújulásra, félidőben még az sem lehet rossz. Nekem minden megoldás ott van a látókörömben. Abban az egyben biztos vagyok, hogy ha a három választás és az európai folyamatok tapasztalatait nem rakjuk korrekt módon össze, akkor ez a párt nem fog tudni előrelépni.
Május 25-én lemegy a választás. Mi lenne jó, mi lenne nagyon nagy kudarc?
A Fidesz mindenféleképpen veszíteni fog a jelenlegi 14-ből. 10-11-re számítanak ők is reálisan. Ez nagyjából benne van a matekban és az is, hogy nekünk meg több lesz. 250 ezer szavazattal kaptunk többet 2014-ben, mint 2010-ben, és ha semmi nem változik a következő hetekben, vagy nem túl sok, akkor a jelenlegi négyhez képest legalább eggyel több képviselőnk lesz, tehát öt. Nekem a célkitűzésem az öt+, vagyis szeretném ezt meghaladni. A maradék pedig (LMP, DK, Együtt) bármilyen kombinációban elképzelhető, de nem a többiekkel foglalkozom, hanem a magunk dolgával, ami azt jelenti, hogy 5-nél többet szeretnék.
Várkonyi Gyula
