mszp.hu | Belföld, Külföld | Facebook-botrány Kubatov-lista
2018. március 23. 16:32

Szanyi Tibor nyílt levele

Szanyi Tibor nyílt levele
Miniszterelnök Úr! Elnök Úr! Brüsszeli nyilatkozatát látva és hallva írok önnek a Facebook körül pár napja kirobbant botrány kapcsán, amelynek lényege, hogy egy külső elemzőcég súlyosan visszaélt a rá bízott adatokkal, s amelyek aztán például a legutóbbi amerikai elnökválasztás során kerültek felhasználásra, éspedig a választópolgárok véleményének manipulálása céljából. (A cég beismerése szerint Európa keleti fertályán is jelen vannak.)

Széles körben ismert, köztudott, hogy az ilyesmi sem az ön kormányától, sem az ön pártjától nem idegen cselekedet. A magyar köznyelv például Kubatov-listáknak nevezi a választópolgárok adatait, szokásait, nézeteit rögzítő adatbázisokat, illetve az ön párttársai, alkalmazottai gyakran kerülnek olyan helyzetbe, amikor nem tudnak magyarázatot adni bizonyos általuk kezelt személyes adatok honnanlétére. Szintén a kormány keze volt benne abban a tavalyi disznóságban is, amikor a vizesvébé létesítményei körül létrehozott ingyenes wifi hálózat révén a felcsatlakozó magyar emberek ezreinek adatait szolgáltatták ki egy azeri hátterű cégnek.

Az ön kormánya akkor is hatalmasat hibázott, amikor ugyanazt tette mint most a Facebook, azaz egyik alvállalkozóját nem tudta kontrollálni abban, hogy a rá bízott személyes adatokkal mit csinál. Konkrétan ön se akadályozta meg, hogy az ön kormányának egy megbízottja az egyik nemzeti konzultációs kérdőív kitöltőinek adatait orosz szerverekre továbbítsa.

Hasonlókra utal az is, hogy a mostani választási kampány során a Fidesz jelöltjeinek ajánlási ívein szereplő választópolgári adatok aggasztó átfedéseket mutatnak jó pár kamupárt íveivel, de ugyancsak idetartozik az is, amikor ön a minap szülői engedély nélkül közreadott olyan fotókat, amelyeken ön óvodásokkal cukiskodik. (Megjegyzem, ilyenkor nem az ön szüleinek, hanem a gyerekek szüleinek az engedélyére lenne szükség.)

Fentiek okán kérdezem, hogy az ön pártja vagy kormánya milyen szerződéseket kötött a mostani Facebook-botrányban érintett cégek bármelyikével, avagy hasonló profilú vállalkozásokkal?

Válaszát várva üdvözlöm:

dr. Szanyi Tibor