Az Orbán-kormány azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy 200 magyar katona Csádba lásson el missziót. A hírre reagálva Szekeres Imre elmondta, hogy a csádi misszió célja tisztázatlan, így megfelelő felkészítést sem lehet adni a honvédeknek és a Magyar Honvédség, a sivatagi és a afrikai dzsungel körülmények között használható eszközökkel nem rendelkezik. Szekeres Imre emlékeztetett, hogy magyar katona külföldön nem vett részt eddig olyan műveletben, amely nem valamilyen nemzetközi szervezet által elrendelt akció volt, ahol 20-25 ország biztosította közösen a feladatellátáshoz szükséges logisztikai eszközöket. Egyedül Magyarország nem tudja biztosítani a logisztikai ellátást ilyen távolságból, és nem tudja biztosítani helyben a légi mentést sem.
Az országgyűlési képviselők akkor járnak el helyesen, ha nem engedélyezik a kiküldetést. Az MSZP korábbi honvédelmi minisztere emlékeztetett rá, hogy 2008-ban visszautasította az ekkori vezérkari főnökkel együtt, hogy Afganisztánban, Kandaharban olyan helyen lássanak el feladatot a magyar katonák, amire nem voltak felkészülve. Tette ezt diplomáciai konfliktust is vállalva szövetségeseinkkel. A Wikileaks keretében utóbb nyilvánosságra kerültek azok a szövetséges diplomáciai és katonai táviratok, amik nehezményezték, hogy a magyar honvédelmi miniszter nem hajlandó engedélyezni kockázatos akciókat. Szerinte így kell most is eljárni, még ha a csádi elnök egyenesen Moszkvából utazott is a Karmelitába.
Az eddig nyilvánosságra került célok megkérdőjelezhetők, továbbá a misszió körülményei is arra engednek következtetni, hogy a nyilvánosságra hozott katonai célok helyett, sokkal inkább valamiféle gazdasági érdek lehet az akció valódi célja. Elfogadhatatlan, hogy „magyar katonák életét veszélyeztetik, egy előkészítetlen és veszélyes küldetésben, bizonytalan gazdasági érdekért” – fogalmazott az MSZP volt honvédelmi minisztere.
Szekeres Imre az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban azokkal az értékelésekkel értett egyet, hogy növekvőben van az ukrán akcióképesség, saját haditechnikai fejlesztéseikre alapozva. A volt honvédelmi miniszter emlékeztetett, hogy annak idején a Szovjetunión belül Ukrajna volt a hadiipar döntő bázisa, ennél fogva az ukránok rendelkeznek azokkal a képességekkel, amivel saját hadiipari fejlesztéseket tudnak végrehajtani. Szerinte most a háború azon szakasza jön, amikor az ukránok a saját fegyverek gyártásával, a külföldi támogatással megerősödve, eredményesebben tudnak ellenállni az orosz agressziónak.