2012. június 22. 11:52

Széll-el szemben Kaposváron

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése az múlt héten két olyan döntést hozott, amely nyilvánvalóvá teszi, hogy az Orbán-kormány Széll-toló kiadáscsökkentő intézkedései sem társadalmi sem politikai támogatást nem élveznek.

Az elmúlt napokban hangos a sajtó attól a kormányzati elképzeléstől, amely szerint kivétel nélkül mindenkit nyugdíjba kell küldeni 62 éves korában, függetlenül a tudásától, szakmai teljesítményétől. Ezzel az „elvi állásponttal” már sikerült megalázni a bírákat, de most már egyes ágazatok – mint pl. az egészségügy – teljes ellehetetlenülését veszélyeztetik. A szándék tarthatatlanságát jelzi, hogy a kormányt egyébként szolgai hűséggel kiszolgáló kaposvári önkormányzat fideszes többsége és Szita Károly polgármester /Fidesz/ is szembefordult a kormánnyal és megbízott egy 64 éves igazgatót újabb öt évre az iskola vezetésével. Elvárjuk  ezután Szita Károlytól, hogy határozottan  lépjen fel az Orbán-kormány tarthatatlan és káros elképzelésével szemben.

Ugyancsak felmérhetetlen társadalmi károkat okoz a kormány totális államosítási politikája, amely gyakorlatilag felszámolja az önkormányzatiságot Magyarországon. Az önkormányzatok ezért trükköznek és megpróbálják kicselezni Orbán Viktor kormányát. Így tett a kaposvári fideszes többség is, amikor az önkormányzat kilenc ingatlan feletti rendelkezési jogát visszavette az államosítás előtt álló oktatási intézményektől. Az MSZP képviselői támogatták a közgyűlésben, hogy a kaposváriak vagyonát eldugjuk a mohó állam elől, de ennél többet várunk Szita Károlytól. A polgármester mindig az önkormányzatok barátjaként próbálta meg beállítani magát, de mára ez csak üres póz marad, ha nem emeli fel szavát az önkormányzatokat ellehetetlenítő kormánnyal szemben.  Azt is elvárjuk Szita Károlytól, hogy álljon ki a szakképzésben résztvevő gyerekek érdekében, hiszen az ingatlanokkal kapcsolatos döntés bizonytalanná teszi a szakmunkás tanulók szakmai gyakorlatának megszervezését.

Ebben a két ügyben parlamenti interpellációt illetve kérdést nyújtottam be és arról érdeklődöm a kormány tagjaitól, hogy ha már az ellenzék és az érdekképviseletek szakmai észrevételeivel nem törődnek, a fideszes önkormányzat szembefordulása meggyőzi-e őket politikájuk tarthatatlanságáról?

Lamperth Mónika,
országgyűlési képviselő