A szocialista párt megyei szervezetének közleménye szerint „a kudarcos politikát a megyénkből 10 fideszes országgyűlési képviselő támogatja folyamatosan. A második Orbán-kormány kormányzásának félideje mindenképpen egy jó apropó arra, hogy szembesítsük a választókat azzal, hogy milyen emberek is azok, akik ezt a kormányt támogatják az Országgyűlésben, és ezt a politikát jelenítik meg a megyénkben és a településeinken”.
A megyei szervezet éppen ezért egy kiadványban foglalja össze, hogy a térség fideszes országgyűlési képviselői hogyan nyilatkoztak 2006-tól napjainkig, és ehhez képest mi a valóság. Akkori nyilatkozataik fényében az MSZP szembesíteni akarja a fideszes politikusokat, hogy mit gondolnak most például a magán-nyugdíjpénztári vagyon ellopásáról, a nagyarányú adócsökkentésekről, a soproni kórház államosításáról, illetve a plázastopról.
A szocialista párt ezt a kiadványt a napokban eljuttatja a megyében élő választópolgárokhoz. – Ez alapján mindenkire rábízzuk a döntést, hogy mennyire tartja ezeket a kijelentéseket az elmúlt két év tapasztalatai alapján hitelesnek vagy hiteltelennek – áll a szocialisták közleményében.
nol.hu
2012. június 19. 09:31
Szembesítettük a megyei fideszes politikusokat ámokfutások miatt
A kormány nem a nemzet, hanem saját érdekeit képviseli, tudatosan okoz kárt egyes társadalmi csoportoknak, gazdasági szektoroknak, és felelőtlen, mert nem változtat dilettáns gazdaságpolitikáján, nem néz szembe hibáival, kudarcaival – közölte hétfőn az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei szervezete.