mszp.hu | Belföld
2024. március 19. 12:55

Szemléletváltozásra van szükség a Balatonnal kapcsolatosan!

Szemléletváltozásra van szükség a Balatonnal kapcsolatosan!
Közeledik a strandszezon, a Balaton szezonja, Navracsics Tibor pedig pár hete egy konferencián azon dilemmázott, mi a helyes a Balaton fejlesztésével kapcsolatban. Két kérdést vetett fel a területfejlesztési miniszter, vagy a helyiek, a lakosság életkörülményei javulnak, vagy magyar Floridává változik a Balaton. Ez a dilemma eltúlzott, mondta Molnár Zsolt kedden napirend előtti felszólalásában a parlamentben. Az MSZP pártigazgatója szerint át kell gondolni, egyáltalán helyes-e Navracsics Tibor felvetése, szerinte bérlakásépítési programra és szabad strandokra van szükség a Balaton-parton.

Az MSZP országgyűlési képviselője a magyar tenger történelmére visszatekintve elmondta, hosszú időn keresztül békésen fértek meg egymás mellett a turisták, az ott üdülő magyar családok és a helyiek. A problémát azonban nem lehet eldöntendő kérdésként feltenni, ezeket mind egymás mellett kell tudni békében kezelni. Ha a helyi fiatalok ott szeretnének maradni, akkor tehessék ezt meg a turisták mellett is, a Balaton környéke pedig ne változzon egy óriás lakóparkká. Ez utóbbi a kormány alatt egyre sokasodott, azonban még mindig nem késő, lehet még tenni a helyzet javításáért, ehhez azonban meg kell hallgatni, mit javasolnak az emberek. 

A lakáspiaci árakat nem lehet mesterségesen szabályozni, a Balaton környékén természetes, hogy magasabbak az árak. Ha nem jönnének turisták a Balatonra, akkor felmerül a kérdés, mennyire pörögne a gazdaság a térségben, mennyire lenne befektetőképes a környék és mekkora lenne a foglalkoztatás. 

Molnár Zsolt ezen problémák kezelésére bérlaképítési programot javasol, mely nem egyenlő a lakóparkok építésével. Ahhoz, hogy a magyar családok számára elérhető legyen a Balaton, szükség van a szabadstrandokra. Komplexen kell tehát a problémára tekinteni.  

Az MSZP országgyűlési képviselője szerint szemléletváltásra van szükség a Balaton kapcsán, a helyiek nem zavarhatják ugyanis a turistákat, ez olyan lenne, mintha a Budai Vár környékén élők számára zavarók lennének a magyar turisták. 

A strandszezon közeledtével szükség van olyan intézkedésekre, melyek megkönnyítenék az ott tartózkodást, jelenleg is irreálisak az árak, az ingatlanárakra nem lehet hatósági árat erőltetni, ellenben a strandbelépővel, melyre lehetett és kellett volna is már tavaly ársapkát alkalmazni. 

A kormánytól határozott fellépésre van szükség, nem szabad hagyni, hogy kioltsa egymást a turizmus és a helyiek mindennapjai. Még van idő jogszabályalkotásra, változtatásokra az előszezon előtt, hogy a magyar családoknak legyen lehetősége kiélvezni a Balaton nyújtotta élményeket, zárta felszólalását Molnár Zsolt. 

Kapcsolódó párttagok