"Amíg lehet, javítani kívánjuk az Európai Unió következő hétéves költségvetését a magyar állampolgárok és az EU céljainak teljesítése érdekében" - foglalt állást az MSZP EP-delegációja annak kapcsán, hogy az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén ma szavaztak a hétéves költségvetésről februárban elfogadott tagállamok közti javaslatról. Az MSZP EP-delegáció, ahogyan korábban is, most is azt az álláspontot képviseli, hogy "amennyiben akár egy euróval több is szerezhető Magyarország, a magyar állampolgárok számára, azért küzdeni kell. Támogató szavazatával is ezt kívánta szolgálni. Mi nem láttamozni akarjuk a költségvetést, hanem azt biztosítani, hogy az valóban többet adjon - különösen a foglalkoztatás és a növekedés terén - az európai-, s benne a magyar polgárok számára!"
Az MSZP EP delegáció megerősítette a Parlament három fő követelését miszerint: "Nem szabad hagynunk, hogy a tagállamok adakozó kedvétől függjön, tudunk-e több Európát építeni. Ezért mielőbb egy jogilag kötelező útitervet kell elfogadnunk a közösségi források bevezetésére, amelyek nem függnek a tagállamok befizetési hajlandóságától. Nem szabad hagynunk, hogy az Európai Tanács a válság miatt hét szűk esztendőre kárhoztassa Európát. Kötelezővé kell tennünk a költségvetési keretek félidei felülvizsgálatát, s mindezt oly módon, hogy egy vagy néhány ország vétójával ne akadályozhassa meg az előrehaladást. Nem szabad hagynunk, hogy a költségvetésből elvesszenek pénzek. A Parlament kiállt a teljes, évek és fejezetek közti rugalmasság mellett! Ez Magyarország nemzeti érdeke, s ezzel egyidejűleg szolgálja az uniós közösség érdekeit is."
Szerezzünk több pénzt Magyarországnak!
Nem szabad hagynunk, hogy az Európai Tanács a válság miatt hét szűk esztendőre kárhoztassa Európát. Kötelezővé kell tennünk a költségvetési keretek félidei felülvizsgálatát, s mindezt oly módon, hogy egy vagy néhány ország vétójával ne akadályozhassa meg az előrehaladást. Nem szabad hagynunk, hogy a költségvetésből elvesszenek pénzek.