Csak remélni tudjuk, hogy az eseteknek nem lesz folytatása, és az MSZP ellenfelei nem terrorszervezetek módszereivel kívánják a kampányküzdelmeket lefolytatni.
Elítéljük az ilyen akciókat, az elkövetőknek pedig üzenjük: az MSZP sem Fejér megyében, sem Hajdú-Biharban, sem Borsodban, vagy máshol az országban nem hátrál meg! Folytatjuk az Orbán-rezsim kritikáját, a visszaélések nyilvánosságra hozatalát, a Fidesz bűneinek minél szélesebb körű megismertetését.
Sajnos az Orbán Viktor vezette Fidesz nem mérte fel, hogy a gyűlöletkampány, amit az MSZP ellen nap mint nap folytat, ilyen barbár cselekedetekig fajulhat.
Reméljük, hogy az évi tízmilliárd forintért működtetett Terrorelhárítási Központ megakadályozza a további fehérporos próbálkozásokat, és mielőbb elfogja a felelősöket.
Szervezett megfélemlítő akció az MSZP ellen
A mai nap több MSZP-iroda is ismeretlen eredetű fehér porral töltött borítékot kapott. A Fejér megyei MSZP-iroda után a Hajdú-Bihar, majd a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezet is gyanús levelet kapott. Világosan látszik, hogy ez egy országosan szervezett, megfélemlítő támadássorozat az ellenzék legnagyobb és leghatékonyabban működő szervezete ellen.