- A megyei elnökségi ülésen tájékoztatjuk a tagokat a kongresszuson elfogadott Alapszabály pontjairól, valamint az „Összefogás a IV. Köztársaságért” című kiáltvány mentén felépülő új MSZP terveiről, a politizálás irányáról. Új program, új MSZP: szerződést kívánunk kötni a társadalommal – kezdte beszámolóját dr. Sós Tamás.
Az elnökségi ülésen az Alapszabályból fakadó teendőket ismertette dr. Harangozó Tamás a párt helyi tisztségviselőivel, megyei elnökségével.
- Nyitott és modern pártra van szükség, hatékony és fegyelmezett működésre demokratikus keretek között –közölte dr. Harangozó.
Az MSZP kongresszusán döntöttek az önkéntes támogatói rendszer kialakításáról, melynek nyomán az interneten keresztül is követhető, alakítható lesz a párt működése a tagság által. Kiderült az is, hogy csak az lehet megyei, városi, és országgyűlési képviselőjelölt, akit a nem párttagok 10 százaléka is elfogad, támogat.
Az MSZP nyitni kíván a civilek és a szakszervezetek felé is. Akivel az MSZP szövetséget köt, annak a szervezetnek a vezetője helyet kap a párt országos választmányában a mind szélesebb körű összefogás érdekében. A párton belüli szavazás az országos választás mintájára fog zajlani, közvetlenül a tagok dönthetnek a megválasztott tisztségviselők személyéről egy belső elöl jelölési kampány során, ahol a jelölteket a párttagok 10 százalékának kell támogatni a személyes pályázaton túl.
2011. november 25. 16:38
Szerződés a társadalommal
Az MSZP Egerben tartott Heves megyei elnökségi ülését megelőzően tartott sajtótájékoztatón mutatta be pénteken a párt kongresszusán eldöntött és elfogadott Alapszabályát és az új MSZP irányvonalait dr. Harangozó Tamás az Alapszabályt Szerkesztő Bizottság országos elnöke valamint dr. Sós Tamás a párt heves megyei elnöke.