2014-ben váltopártként kell fellépnie az MSZP-nek, olyan politikával, mellyel szövetségeket lehet kötni – kezdte dr. Sós Tamás.
Balogh András elmondta, felelős ellenzékként, nem durva szavakkal és kiabálással, hanem intellektuális erővel kívánják eljuttatni álláspontjukat a lakosság felé.
Drámai a helyzet Magyarországon, a lakosság nagyobb része azt érzi, hogy vesztes, és ez nem természetes. Ebben a jelenlegi kormánynak igen nagy felelőssége van, hiszen a lakosság reményvesztettsége mellett az gazdasági törvények megszorításai is hatnak. Mi lettünk Európa legpesszimistább népe. Nem csoda ez akkor, amikor a magyar lakosság 40 százaléka a létminimumon, vagy az alatt él. Ez azt jelenti, hogy csaknem 3,7 millióan a nyomorgás közelében vannak – ecsetelte a helyzetet az MSZP elnökhelyettese.
Hozzátette: amikor a társadalom így szakad szét, akkor robbanásveszély van. Az MSZP nem a „barikádokra” kívánja vezényelni az embereket, hanem konkrét megoldásokkal igyekeznek alternatívát támasztani a megszorító kormánnyal szemben.
Magyarországon ismét megismerte a lakosság a félelmet, nem merik vállalni a nézeteiket. A sajtó korlátozva van – hangsúlyozta Balogh.
A Demokratikus Koalíció kiválásával kapcsolatban elhangzott: ez a kilépés szükségszerű volt, hiszen az MSZP-n belül többféle irányzat létezett, ami nem lett volna baj, ha nem bomlasztotta volna az MSZP-t.
Gyurcsány Ferenc és csoportja a régi SZDSZ nyomvonalán halad, az MSZP pedig a modern nemzetközi viszonylatban is elismert szociáldemokrata vonalat kívánja követni. Az Európai Parlament szocialista képviselői kifejezték azon álláspontjukat, miszerint a Magyar Szocialista Pártot tekintik a magyar baloldal megtestesítőjének – zárta mondandóját Balogh András.
2011. október 28. 14:57
Szociáldemokrata értékek mentén a megújuló MSZP
Határozott baloldali pártként kívánja folytatni politizálását a Magyar Szocialista Párt – hangzott el Balogh András, az MSZP elnökhelyettese és dr. Sós Tamás országgyűlési képviselő közös egri sajtótájékoztatóján.