2011. március 28. 11:26

Szolidaritás a fegyveres és rendvédelmi szervek állományával

Az Magyar Szocialista Párt szolidaritását fejezi ki az utcai demonstrációra készülő fegyveres és rendvédelmi szakszervezetekkel és a hivatásos állomány minden tagjával.

A Fidesz tudatos csúsztatásokkal és a hivatásos állománnyal szembeni hangulatkeltéssel próbálja megalapozni a szolgálati nyugdíj rendszerének eltörlését. Bármilyen hangos és eredményes legyen is a kormányzati propaganda, az MSZP továbbra is határozottan kiáll a Fidesz szolgálati nyugdíj rendszerének megszüntetésére irányuló terveivel szemben.

 

A múlt héten elhangzott interpellációmban felszólítottam a belügyminisztert, hogy cáfolja az Orbán-csomag azon értelmezését, miszerint a kormány a hivatásos állományra vonatkozó speciális nyugdíjszabályok eltörlését tervezi. Az interpellációra választ adó Kontrát Károly, a Belügyminisztérium államtitkára cáfolat, vagy érdemi, megnyugtató magyarázat helyett a jól ismert, fideszes kommunikációs paneleket szajkózta.

 

Ebből is világosan látszik, hogy a kormány már döntött, nem kíván érdemi párbeszédet folytatni ebben a témában sem. Sajnálatos módon érdemi párbeszéd hiányában a szakszervezetek kezében valóban nem maradt más eszköz csak az utcai demonstráció.

 
Dr. Harangozó Tamás
az MSZP országgyűlési képviselője