Népszava
2011. augusztus 25. 08:46

Szolidaritás adó álnéven két kulcsos lehet az adórendszer

Kétszázötven milliárd forintos megszorítás nem lesz, de szolidaritási adó jöhet - erről Pálffy István beszélt a Klubrádióban. A KDNP-s politikus a Megbeszéljük című műsorban arról beszélt, hogy elhangzottak már olyan javaslatok kormánypártok képviselőinek különböző beszélgetésén, hogy ideiglenes jelleggel szolidaritási adót vezetnének be, hisz az egykulcsos személyi jövedelemadó miatti kiesést kompenzálni kell.

Az extra terhet egy bizonyos jövedelemhatáron túl fizettetnék meg azzal az indokkal, hogy ebben a helyzetben szükséges van szolidaritásra.

A KDNP-s politikus képviselő ugyanitt cáfolta, hogy korábban azt mondta volna: 250 milliárd forintos megszorításra készülne kormány ősszel. Mint mondta, egy televíziós interjúban elhangzott mondatait értették félre. Mint mondta, nem kormánytag, másrészt a 250 milliárd forint az stabilizációs alap volt, amit a kormány zárolt tavasszal. Ennek nincs köze a féléves GDP-adathoz. Csak arra utalt, hogy már volt egy korábbi kiigazítás, mely nyilván befolyásolja a GDP alakulását. Hozzátette: a gazdasági növekedés kompenzálására százmilliárdos intézkedésre lesz szükség, ám erről majd a kormány fog dönteni ősszel.

Matolcsy gazdaságpolitikájának alappillérét az egy kulcsos személyi jövedelamadót folyamatosan támadják az ellenzéki pártok és számos közgazdász is. Orbán Viktor kormányfő még a múlt héten is határozottan kiállt a jelenlegi adórendszer mellett, bár annak továbbfejlesztését is kilátásba helyezte. Úgy látszik csak a költségvetés végzetes helyzete bírhatja rá a kormányt, hogy szakítson hibás adópolitikájával.

Népszava-információ

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=464153