mszp.hu | Belföld | választás 2014 országjárás Szolnok
2014. március 29. 22:29

Szolnokkal a kormányváltásért

Csont nélkül megtöltötték a szolnoki Széchenyi gimnázium kosárlabdapalánkkal felszerelt tornacsarnokát a kormányváltó szimpatizánsok szombat kora este, pedig ez több mint ezer embert jelent.


Bejátszás 1.:„Orbán Viktor növekedést ígért, de mindent tönkretett”. Bejátszás 2.: „Mi a különbség Orbán Viktor és Isten között? Isten nem akar Orbán Viktor lenni” (Hofi Géza). Bejátszás 3.: „Egymillió új munkahelyről szólt a fáma, de csak a koldusok száma nőtt és olyan korrupció van, mint egy banánköztársaságban” (DopeMan).

A szolnoki külváros tízemeletes házainak tövébe kirendelt ellentüntetőknek láthatóan nem ízlettek a hangosbemondóból szóló igazságpanelek, de hát szerencsére még szólásszabadság van, így amíg a kormánypárt is tüntethet az ellenzék ellen, annak is joga van a véleménynyilvánításhoz.

VAN MÁSIK ÚT. Ezzel a nótával búcsúzott Anita, a kormányváltók szombat esti hangulatfelelőse, majd átadta a mikrofont azoknak, akik szintén a hangjukkal készültek hódítani, csak éppen nem dalban, hanem prózában igyekeztek hatni. Elsőként a show moderátora ragadta magához a szót és emlékeztetett egy két évvel ezelőtti időközi választásra, amikor előzetesen minden elemző a Fidesz győzelmét jósolta, de az emberek csendesek voltak, majd a szavazófülkék magányában csendben elküldték a Fideszt.

Aztán Iváncsik Imre, a kormányváltók szolnoki képviselőjelöltje, az országgyűlés honvédelmi bizottságának alelnöke lépett a színpadra. „Ha valami megkülönböztet minket a vetélytársainktól, akkor az az, hogy mi önökkel vagyunk, önök közül vagyunk, és nem fogjuk elfelejteni, hogy a bizalmat önöktől kaptuk” – mondta.


Az idei kampányt iszonyat nehézzé tevő körülményekről szólva nem csinált belőle titkot, hogy vannak nehéz pillanatok. Például amikor felkel reggel az ember, és a kormánypárti média hazug híreszteléseit olvassa, látja és hallja, majd lemegy a Tófenék úti pártirodára, és az irodavezető a „MAGYARORSZÁG JOBBAN TELJESÍT” viccel varázsolja vidámabbá a napját.

„Én nem jelentek Orbán Viktornak, mert nem vagyunk függőségi viszonyban, de állítom: hazugság, hogy rend van az országban – utalt Pintér Sándor elhíresült mondatára, amely szó szerint úgy hangzott, „Jelentem, Magyarországon rend van!”.

Mi nem hazugságokon törjük a fejünket, hanem azon, hogy miként tudunk egy normálisabb, békésebb, szabadabb és biztonságosabb országot teremteni hazánkból – mondta, majd ki merte jelenteni: rosszabbul élünk, mint négy éve. És ha nem jól szavazunk – tette hozzá -, akkor az viszont igaz lesz, hogy jobban élünk, mint négy év múlva fogunk. A fülke magányában nem kell félni, de muszáj a változásra voksolni, mert négy év múlva már könnyen lehet, hogy nem lesz lehetőségünk szabadon szavazni.

Mesterházy Attila következett – volna. Mert nem olyan könnyű ám egy felállva tapsoló tömegben a hallgatóság felől megközelíteni a színpadot. (Egyszer Orbán Viktor is kipróbálhatná.) És ha már emberközeli szituációból indult, Mesterházy Attila rögtön azzal az első hallásra talán ijesztő bejelentéssel kezdte, hogy a kormányváltók már nem tudják fokozni a kampányt. Ugyanis mindenhol ott vannak, ahol találkozhatnak az emberekkel – folytatta.


S miközben a Fidesz már több mint a kétszeresét költötte el az idei kampányban annak az összegnek, amit szabadott volna, ma még egy újabb békemenetet is szervezett – újságolta. Van az a pénz, amiért korpásodik az ember haja, meg persze a Fidesz hívő tagozatának tagjai is biztosan ott voltak – vette gyorselemzés alá a Belügyminisztérium által szerényen félmilliósra becsült tömeg összetételét. Orbán szerint csak a Fidesz, szerintünk viszont csak a Magyarország – sűrítette egyetlen mondatba a jelenlegi és a következő kormányzó szövetség közötti alapvető szemléletbeli különbséget.

Orbán Viktor tulajdonképp hőssé avatta magát, ám a beszéde nem csak öntelt, hazug is volt. Mesterházy Attila Orbán Hősök terén elmondott szavaira reagálva azt mondta, hogy mióta az országot járja, még nem találkozott olyan emberrel, aki úgy érezné, hogy jobban él, mint négy éve. Ezt akarják folytatni? – tette fel a kérdést.

Hogy is hívják az itteni fideszes jelöltet? – kérdezte egy ízben, aztán úgy folytatta, „mindegy is, mert úgyis az Iváncsik lesz a képviselő”. (Azért mi segítünk: Iváncsik Imre fideszes kormánypárti ellenfelét Bene Ildikónak hívják.)

Bene Ildikó az egyenesen.hu szerint először is csúnyán megbukott női szolidaritásból, mert megszavazta a nőverő fideszesek ellen tiltakozók megbüntetését. Aztán álláshalmozó,
mert sok helyről sok pénzt keres: 2 046 501 forintot havonta. Ráadásként a fideszes törvénygyár szorgos fogaskereként megszavazott mindent, amit Orbán Viktor elvárt tőle.

Egy ilyen renomé azonban a mai Magyarországon - akármilyen hihetetlenül hangzik is - nem jelenti automatikusan a fideszes jelölt bukását. Pláne, ha az Orbán Viktorból és a Fideszből nem kérő szavazó egy része otthon marad április hatodikán.


Ezért mondta Mesterházy Attila, hogy jövő vasárnap mindenkinek el kell menni, aki változást akar Magyarországon. Mindenkinek. Mert a fideszesek mind el fognak menni, és egyetlen mandátumon is múlhat a győzelem. Csak a kormányváltó erőkre leadott szavazat garantálja a változást. Lehet a fotelből szidni Orbán Viktort, (kell is), de április 6-án cselekedni kell.

Röviden: aki otthon marad, Orbán Viktorra, a Fideszre és a reménytelenségre szavaz.