Arról viszont nem volt szó, hogy mindazért a rombolásért, amit a közmédia vezetői az elmúlt két és fél évben elkövettek, még közel tízmilliós jutalom is jár majd nekik. Ennek ellenére a több mint tíz százalékos leépítés közvetett elkövetői is átlag két és fél havi jutalomban részesülhetnek. Szalai Annamária és a Médiamindenhatóság tagjai az újabb lefejezést közel 10 millió forintos kaszálással fejezik meg.
Pofátlan és jó erkölcsbe ütköző jutalom ez? Az. Ugyanakkor méltó elismerés is. Méltó elismerése annak, hogy Médiamindenhatóság fideszes vezetője és fideszes tagjai a Klubrádió ellehetetlenítésével, a közmédia pártszócsővé silányításával, az általános cenzori munkájukkal módszeresen és rendszeresen rászolgáltak az orbáni hatalom hálájára.
Annyi közpénz, mint a második Orbán-kormány idején, még sosem jutott a közmédiumokra. Ezért ki kell vizsgálni, mire költött el a közmédiát ennek ellenére sosem látott mélységbe taszító MTVA-vezetés és a Médiatanács csak ez évben több mint 100 milliárd forintot. Ki kell vizsgálni, hogyan kerülhettek és kerülhetnek adásba rendszerváltás óta nem látott hamisított képsorok. Ki kell vizsgálni, ki a felelős a hírhamisítások ellen fellépő közmédiamunkások immár hivatalosan is jogtalannak minősített kirúgásáért.
Az Orbán-rezsim minderre nyilvánvalóan nem hajlandó, ezért mindez már egy új, baloldali kormány feladata lesz.
az MSZP Sajtótagozata
Szószegők jutalma
A tavalyi elbocsátási cunami után még az idén újabb 260 szakembert küldenek el a közmédiából. Pedig arról volt szó, hogy az elrugaszkodás évében már nem rúgnak ki több sajtómunkást az MTVA-tól.