mszp.hu
2016. április 21. 15:39

Sztrájk után

Debrecenben is volt pedagógussztrájk a szerdai napon, az első információk alapján az országos átlagnak megfelelő aránnyal. Volt KLIK fenntartású gimnázium, ahol a sztrájkoló tanárok száma a 86%-ot is elérte, s volt, ahol a munkabeszüntetés nem volt érzékelhető.

Igen sok helyről értesültünk fenyegetettségről. Ennek formája és mértéke a fenntartótól is függött. A korábban hangsúlyozottan tiltakozó egyetemi fenntartású gimnázium például most visszafogott volt, minthogy az egyetem rektora információink szerint munkajogi következményekkel fenyegette meg a nyilatkozni merészelő tanárait. Ugyanakkor dicsekedett a kiváló finanszírozással (talán a jobb krétaellátottsággal? A városnál jobb működtetéssel?), másrészt óvott az érettségi megzavarásától, amit pedig másutt még a sztrájkoló elit gimnáziumok is meg tudtak oldani.

A KLIK sem mulasztotta el felhívni a figyelmet a jogi felelősségre pl. a szülői igazolásra vonatkozóan, egyben felhívta a figyelmet a gyerekek mindenekfelett álló érdekeire. Jó lenne, ha ezt az elvet a KLIK maga is érvényesítené, például a tanulmányi versenyek finanszírozása, a szakmailag nem hibás tankönyvek szabad választása, a gyerekek túlterhelésének csökkentése tekintetében!

Az igazgatók nem vettek részt a sztrájkban, de többen a fenyegetésben élen jártak. Volt, aki megtiltotta a szülőknek írt levelek elküldését; volt, aki felszólított arra, hogy a sztrájkolók ne akadályozzák a többiek munkáját; s olyan is, aki a tanáriból külön terembe száműzte a sztrájkolni merészelőket. Jó, hogy sarokba nem állította őket!
Az országban akadtak polgármesterek, akik rutinból kirúgással fenyegettek, pedig már nem is fenntartók! Voltak, akik pályázataik elutasításától aggódtak, mint akik megszokták már 2010 óta a nem szakmai alapú döntéseket! Az egyház képviselője pedig dicsekedett a Református Gimnázium sztrájkmentességével, holott tanárai nem is közalkalmazottak, s így kiszolgáltatottságuk még a többiekénél is nagyobb!

Mindenhonnan hazugságot, fenyegetést hallunk, s ebben a debreceni parlamenti képviselők is élen járnak! Kósa Lajos, a FIDESZ frakcióvezetője szerint például a tanársztrájk érdektelenségbe fulladt. Ezt a tanárok 80-85%-ának részt nem vételével indokolta, s a sztrájkolókat ismét politikai befolyásoltsággal vádolta. Csak mintegy 25 ezer pedagógust hagyott figyelmen kívül, a politikai vád pedig a Fidesztől már megszokott, átlátszó trükk! Pósán László képviselő úr pedig, aki rendszeresen hivatkozik az önkormányzatok érdekeire, talán értesült a Magyar Önkormányzatok Szövetsége múlt pénteki gödöllői állásfoglalásáról. A tanácskozás résztvevői az iskolák önkormányzati fenntartásának a lehetőségét kérték a kormánytól.

Debrecen polgármestere végre a májusi közgyűlés napirendjére tűzte a szándéknyilatkozat előterjesztését a város iskolái fenntartói jogának visszavételéről. Pósán László és Kósa Lajos országgyűlési képviselő uraktól ezúton kérdezzük:

- Fenn tudta-e tartani Debrecen az iskoláit?
- Színvonalas nevelés-oktatás jellemezte-e a debreceni önkormányzat oktatásirányítását?

Ha a két kérdésre igennel válaszolnak, akkor ne a fideszes pártkatona által vezetett önkormányzati szövetségre, vagy ne a kisfalvakra mutogassanak, akik állami segítség nélkül nem tudják fenntartani az iskolákat, hanem támogassák az előterjesztést! Debrecen iskolái a Debrecenieké!