Felháborító és érthetetlen, hogy miután Orbán Viktor azt mondta a Parlamentben, állnak a vizsgálatok elébe, az Igazságügyi Bizottság fideszes tagjai leszavazták az MSZP által kezdeményezett vizsgálóbizottság felállítását, mely feladata a konkrét ügy teljes körű feltárása mellett a kegyelmi és ellenjegyzési gyakorlat felülvizsgálata lett volna.
Nem adjuk fel, az igazságnak ki kell derülnie! Ahogy azért is küzdünk tovább, hogy a gyermekvédelmi rendszert vizsgálják felül. Az MSZP 7 pontban fogalmazta meg a jelenlegi gyermekvédelmi rendszer legnagyobb hiányosságait és az ezekre adandó válaszokat. A kormány hatalmas mennyiségű pénzt vett ki a szociális ellátórendszerből, így a gyermekvédelemből is, ezt pedig a rászoruló gyermekek szenvedik el. Az Alaptörvény módosításával és az intézményi vezetők kinevezésével kapcsolatos törvény szigorításával ugyanis a teljes intézményrendszert még nem lehet megreformálni. Szükség van a gyermekvédelmi rendszer felülvizsgálatára, első lépésként legalább a tavalyira kell visszanövelni a gyermekjogi szakértők létszámát. Emellett a szakterület képzési rendszerének felülvizsgálata is elengedhetetlen, ahogy az alapellátás pénzbeli támogatási rendszerének és a szakellátásban ellátott gyermekek pénzbeli ráfordításainak a felülvizsgálata is. Erősíteni kell a társszakmákkal való kapcsolattartást, és felül kell vizsgálni a teljes magyar jelzőrendszert.
K. Endre nem adja fel, ezért mi sem adjuk fel, és a magyar társadalom sem hagyhatja ennyiben az ügyet! Meg kell védenünk gyermekeinket!
Komjáthi Imre országgyűlési képviselő, az MSZP társelnöke