Tabajdi Csaba kiemelte, hogy a belga elnökség idején sikerült megelőzni az euróövezet válságának elmélyülését, rekordgyorsasággal összeállítani az ír mentőcsomagot és előkészíteni az unió új gazdaságpolitikai koordinációs rendszerének működését. Sikerült az elmúlt fél évben felállítani az uniós pénzügyi felügyelet új rendszerét, és döntés született az Európai Külügyi Szolgálat részletes működésének szabályairól, valamint az állampolgári kezdeményezés gyakorlati működéséről. A gazdaságpolitika terén a magyar elnökségre hárul az Európai Unió új gazdaságpolitikai koordinációját szabályozó hat irányelv elfogadása és az uniós alapszerződés módosításának előkészítése.
A belga elnökség példája is azt mutatja, hogy az uniós ügyek sikeres kezeléséhez elengedhetetlen a független, kezdeményező és szakmai szempontok szerint irányított közigazgatás. Őszintén remélem, hogy az elkövetkező fél évben, hazám uniós elnöksége idején a magyar közigazgatás is képes lesz ilyen hatékonyan működni.
2011. január 18. 17:00
Tabajdi: A belga elnökség példát mutatott
Gratulálok a belga uniós elnökségnek, az elmúlt fél évben számos területen sikerült valódi előrelépést elérniük. Az uniós ügyek intézését nem akadályozták a belga belpolitikában jelentkező problémák, a szövetségi kormány válsága. Ez elsősorban a jól képzett, rendkívüli rutinnal rendelkező, szakmai alapokon működő belga adminisztrációnak köszönhető, amely a politikai vezetés hiányosságai ellenére is képes volt kezelni az uniós ügyeket - mondta Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti delegációjának vezetője az uniós előző, belga soros elnökségének értékeléséről rendezett vitában.