Az MSZP európai parlamenti delegációja az együttműködési készsége mellett azonban nem mond le a bírálat jogáról, ha azt tapasztalja az uniós elnökség során, hogy a kormány a demokratikus értékeket csorbítja, az ellenzéki jogokat figyelmen kívül hagyja, vagy az alapvető emberi- és állampolgári jogokat súlyosan korlátozza.
Aggasztónak tartjuk, hogy a magyar kormány belpolitikai, gazdaságpolitikai és nemzetpolitikai tevékenységével kapcsolatban az utóbbi időben megfogalmazott súlyos vádakra Orbán Viktor miniszterelnök semmilyen érdemi választ nem adott. Orbán Viktor kijelentette, hogy csak a saját logikája szerinti eredmények érdeklik, és nem tartja fontosnak miként fogják értékelni a magyar elnökséget az EU más tagállamaiban. Ez az álláspont elfogadhatatlan, mert nemzetközi megítélésünk negligálását jelenti. Aggasztónak, s egyben árulkodónak tartjuk továbbá, hogy a miniszterelnök, illetve a Jobbik európai parlamenti képviselői által az ülésen megfogalmazott nézetek csaknem teljes átfedésben vannak - fogalmazott a delegációvezető.
Göncz Kinga, Gurmai Zita, Herczog Edit és saját nevében a delegációvezető üdvözlte, hogy nagy késéssel, az országgyűlési választások után nyolc hónappal és a magyar uniós elnökség második hetében végre létrejöhetett a találkozó a magyar miniszterelnök és az európai parlament magyar képviselői között. Utalt arra, hogy az egyeztetésre a MSZP EP képviselői a kezdetektől fogva rendelkezésre álltak, ahogy azt a delegáció 2010. április 26-án kelt nyílt levelében is megfogalmazta. Kifejtette, hogy a magyar elnökség előtt álló feladatok sikeres ellátása közös érdek.
Mindannyian azt szeretnénk, hogy a magyar uniós elnökség sikeres, Magyarország nemzetközi megítélése pedig kedvező legyen fél év múlva. Ehhez azonban Orbán Viktornak gyökeresen változtatnia kellene a hazai politikában képviselt programján és politikai stílusán - hangsúlyozta Tabajdi Csaba.
2011. január 19. 10:00
Tabajdi: Az Orbán-kormány nem hagyhatja figyelmen kívül nemzetközi megítélésünket
Minden patrióta, így a Magyar Szocialista Párt európai parlamenti képviselői is a magyar uniós elnökség sikerében érdekeltek. A magyar elnökség sikere érdekében a magyar szocialista európai parlamenti képviselők továbbra is készen állnak a partnerségen alapuló együttműködésre. Erre az együttműködésre az Európai Parlament erőviszonyai, valamint a konszenzuson alapuló európai döntéshozatali rendszer miatt elengedhetetlenül szükség van - mondta Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti delegációjának vezetője Orbán Viktor miniszterelnök és a magyar európai parlamenti képviselők találkozóján.