Tabajdi Csaba több alkalommal szót emelt az Európai Parlamentben a rendvédelmi dolgozók korkedvezményes nyugdíjának visszamenőleges megszüntetése ellen. Tavaly november 30-án napirend előtti felszólalásban figyelmeztetett arra, hogy az Orbán-kormány visszamenőleges hatályú törvénykezést folytat, s ennek keretében visszamenőleges hatállyal megszüntette a korkedvezményes nyugdíjazást. Ezzel több, mint 300 ezer embert sújtott. Emellett írásbeli kérdést is nyújtott be a témában az Európai Bizottsághoz, felhívva a biztosi kollégium figyelmét arra, hogy az Orbán-kormány szerzett jogokat von el visszamenőlegesen a magyar állampolgároktól. "A szerzett jogok visszamenőleges elvétele minden esetben antidemokratikus és szembemegy az európai jogi normákkal. Különösen felháborítóvá teszi azonban a helyzetet az, hogy az Orbán-kormány a hazájuk szolgálatára felesküdött emberek jogait veszi semmibe." - mondta Tabajdi. A szocialista delegációvezető emlékeztetett arra, hogy az Európai Parlament által február 16-án elfogadott, a magyar helyzettel kapcsolatos állásfoglalás is felhívta a problémára a figyelmet. Az állásfoglalásban az EP arra kérte a magyar kormányt, hogy az EU alapértékei és normái szerint, a magyar állampolgárok érdekeivel összhangban változtassa meg a szabályozást.
A magyar szocialisták brüsszeli vezetője hangsúlyozta: bízik abban, hogy az Európai Parlament kiemelten fog foglalkozni a Szolgálat és Becsület petíciójával. "Az utóbbi időben sajnos megszaporodtak a Magyarországról érkező, a demokratikus alapjogok megsértésével kapcsolatos petíciók. Ez nagyon komoly problémára hívja fel a figyelmet: arra, hogy az Orbán-kormány nem tartja be az Európai Alapjogi Charta normáit, amelyek minden tagállamra érvényesek. Bízom abban, hogy a Petíciós Bizottság az ügy súlyára való tekintettel az ilyenkor elvárható sürgősséggel és komolysággal fog foglalkozni a beadvánnyal." - húzta alá Tabajdi Csaba.
2012. március 27. 19:45
Tabajdi: Kiállunk azokért, akik a haza szolgálatára esküdtek fel!
"Az Európai Unió nem ismeri a visszamenőleges törvénykezés fogalmát, és határozottan fel fog lépni a szerzett jogok elvétele ellen." - jelentette ki Tabajdi Csaba, az MSZP EP-delegációjának vezetője ma Brüsszelben. Tabajdi személyesen fogadta a Szolgálat és Becsület érdekvédelmi szervezet képviselőit, akik a magyar szocialista delegációvezető jelenlétében átadták 1800 aláírást tartalmazó petíciójukat David Lowe-nak, az EP Petíciós Bizottsága főtitkárának. "Sajnálatos, hogy az Orbán-kormány cinikus törvénykezése miatt ma Magyarországon nincsen fórum, ahol a szolgálati nyugdíjasok visszakövetelhetnék jogos járandóságaikat, hiszen nincsen fellebbezési lehetőségük a jogsértő törvény ellen. Az üggyel ezért az Európai Parlamentnek kell majd foglalkoznia" - tette hozzá a delegációvezető.