"Remélem, az elnökség érdemben elősegíti, hogy Montenegró ne csak tagjelölt legyen, hanem végre elkezdődjenek az országgal a csatlakozási tárgyalások" - mondta Tabajdi Csaba, az MSZP EP-delegációjának vezetője kedden az Európai Parlamentben a nyugat-balkáni ország integrációs folyamatát értékelő jelentés vitájában.
A képviselő hangsúlyozta, bízik abban, hogy a montenegrói parlament rövidesen megoldja a csatlakozási tárgyalások útjában álló problémákat, kiemelten az új választási törvény elfogadását.
Egy nyugat-balkáni ország csatlakozásakor nagyon fontos a korrupció elleni fellépés. Van azonban még két másik kulcskérdés. Az egyik, hogy milyen az adott ország viszonya szomszédjaival. Ezen a téren kiemelkedően jó Montenegró teljesítménye, hiszen Horvátországgal és Szerbiával kiadatási illetve visszafogadási megállapodásokat írt alá. Ami a kisebbségi kérdést illeti, Montenegrónak példamutató kisebbségi törvénye van - sorolta az integráció szempontjából lényeges pontokat Tabajdi Csaba. Hozzátette, sajnálatos, hogy az EU által prioritásként kezelt új választási törvény éppen a kisebbségi képviselet megoldatlansága miatt feneklett meg.
A montenegrói kormány még egy évvel az ország függetlenségének kikiáltása előtt, 2005-ben konferenciát tartott Kotor városban az európai kisebbségi törvényekről. A tanácskozáson a különböző szabályozási rendszerekhez fűződő tapasztalatokat vetették össze. A rendezvényen magyar részről Tabajdi Csaba vett részt, aki ismertette a magyar kisebbségi jogi szabályozási környezetet, illetve annak gyakorlati tapasztalatait. A montenegrói kisebbségi törvény sok tekintetben felhasználta a Magyar Köztársaság kisebbségi önkormányzati tapasztalatait is - hangsúlyozta felszólalásában a magyar szocialista delegációvezető.
2011. március 09. 13:54
Tabajdi: Példa volt Montenegró számára a magyar kisebbségi törvény
"Üdvözlöm, hogy a magyar elnökség egyik kiemelt feladatának tekinti a nyugat-balkáni bővítési folyamat támogatását."