A kormány tudatosan töri meg a helyi közösségeket, veszi el tőlük most épp az iskolásaikat, tudatosan szorítja vissza a tantestületek befolyását saját igazgatójuk megválasztásában.
Amikor Orbán Viktor akaratának szolgai végrehajtója, Hoffmann Rózsa kimondja, hogy nem lesz jövőre államilag finanszírozott jogász- és közgazdászképzés, azzal egyúttal azt is közli: aki szegényebb sorból indul, az ne is álmodozzon ezekről a pályákról. A tandíjmentesség populista kampányával népszavazást nyerő Fidesz ma olyan tandíjat sóz az egyetemisták nyakába, amire senki sem számított. És amiről a Fidesz egyetlen szót sem ejtett, mielőtt kormányra jutott.
Balog Zoltán szerint most mérik majd fel, hogy a gyereklétszámhoz viszonyítva mennyi pedagógusra lesz szükség. Azaz éppen most számolják, hány tanárt tesznek majd az utcára.
A harmadik alapvonása ennek az oktatáspolitikának: a bizonytalanság. 120 ezer pedagógus és 1,3 millió gyerek életét sodorja veszélybe és bizonytalanságba. A közoktatási intézmények államosítása tanév közben, január 1-jén megy majd végbe. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ épp csak megalakult, érzékelhető tevékenységbe szintén csak a tanév közben tud majd fogni. Bevezetik ugyan a kötelező napi testnevelést, ám az iskolák közel harmadában nincs vizesblokk, hogy legalább mosakodni lehessen tornaóra után.
Az oktatás az egyik legfontosabb stratégiai ágazat, nincs ennél jobb befektetés. A színvonalas közoktatás nem csupán használható tudást és képességeket ad, ami jobb munkaerő-piaci esélyekhez vezet, hanem a társadalmi feszültségeket is kisimítja. Egy ilyen közoktatás biztosíték arra, hogy minden gyerek képessége maximumát érje el, s hogy a különösen tehetségesek eljussanak a felsőoktatásba, akármilyen anyagi körülmények között is élnek. A felsőoktatásban pedig reális szociális és tanulmányi ösztöndíjrendszerrel kell segíteni a benn- és fennmaradást. Hoffmann Rózsa minapi kijelentései és eddigi rombolása pedig elég indok arra, hogy Orbán Viktor váltsa le, mielőtt további károkat okozna! Ezt az ország érdeke kívánná meg!
Mesterházy Attila,
elnök-frakcióvezető
2012. szeptember 03. 14:14
Tanévkezdés: a jövő elvesztése
Államosított iskolák, központilag kinevezett igazgatók, merev alaptanterv, egységes tankönyvek, minisztériumban megszabott keretszámok, iskolaköpeny - ilyen körülmények között a most induló tanévvel a jövő nem elkezdődik, hanem befejeződik. Robogunk vissza az 1970-es évekbe. Nem csak azért, mert Hoffmann Rózsa szép emlékeket őriz a pártállami oktatási minisztériumban töltött éveiről. Ami történik, a miniszterelnök ízlését és gondolkodását tükrözi.