A kormánypártok propagandagépezetévé alakult köztelevízió ma reggeli műsorában Tarlós István főpolgármester azt állította, hogy a fővárosi hajléktalanellátástól nem vesz el forrást a 2011. évi költségvetés.
Azt magunktól is gondoltuk, hogy olyan újságíró nincs a stúdióban, aki olvasta volna a Fidesz katasztrófa költségvetését, de azt nem gondoltuk, hogy egy ilyen főpolgármester is van ugyanott. A Fidesz ugyanis igen radikális megszorító intézkedéseket hajt végre a fővárosi szociális szférában. A tények:
- a szociális szféra működéséből több mint félmilliárd forintot (576 millió forintot) vettek el,
- 22 hajléktalanellátással foglalkozó szervezet kap kevesebb vagy semennyi pénzt 2011-ben,
- az összes önkormányzati részvétel a szociális ágazatban közel 1 milliárd forinttal csökkent,
- ráadásképp teljesen felszámolták a városi közműcégek profitjából rezsitámogatást fizető Hálózat a Budapesti Díjfizetőkért és Díjhátralékosokért Alapítványt.
Az elmúlt negyed évben számos civil szervezet és szakember fejezte ki aggályait a csökkentés miatt, a hajléktalangondozással foglalkozók érdekvédelmi szervezete, a Tizek Társasága nyílt levélben próbálta jobb belátásra bírni a Fidesz városvezetését. Tarlós István és csapata ezzel nem törődött, folytatták a pénzkivonást, vagyis a hajléktalangondozás rendszerének felszámolását a fővárosban.
Ezek után azt állítani, hogy nem jut kevesebb pénz a szektorra cinikus és hiteltelen. Sajnos mindent megtudhatunk belőle, mit gondol a Fidesz az igazságról, a demokráciáról, az egyenes beszédről: nem érdekes, mik a tények, csak ne kérdezzenek vissza.
a Fővárosi Közgyűlés MSZP frakciója
2011. március 25. 15:31
Tarlós István vagy téved, vagy tudatosan nem mond igazat
Félmilliárd forintot vett el a Fidesz a fővárosi szociális szférából.