mszp.hu | Belföld
2024. április 22. 12:54

Tartozunk annyival a gyermekbántalmazások áldozatainak, hogy nem feledjük történeteiket

Tartozunk annyival a gyermekbántalmazások áldozatainak, hogy nem feledjük történeteiket
A gyermekvédelmi rendszerben számtalan állami gondozott gyermek esik bántalmazó nevelőszülők, nevelők áldozatául. A hírekben szinte naponta hallani a rémtörténeteket, ezért lépni kell a rendszer megújítása, rendbetétele érdekében. Korózs Lajos, az MSZP alelnöke hétfői sajtótájékoztatóján egy kétéves kisfiú történetén keresztül mutatott rá a gyermekvédelmi rendszer szörnyű hiányosságaira.

Az elmúlt hetekben horrortörténetek tömkelege jelent meg a sajtóban a gyermekvédelem területéről, az emberek pedig sok esetben már fel sem figyelnek ezekre. Korózs Lajos sajtótájékoztatóján két ügyet emelt ki: az elmúlt hetekben Hajdú-Bihar vármegyében nevelőszülők valószínűleg halálra vertek egy kétéves kisfiút, valamint beszélt a bicskei pedofilbotrány másodrendű vádlottjáról is. 

A Hajdú-Bihar vármegyei üggyel kapcsolatban a rendőrség azt a tájékoztatást adta: életveszélyt okozó testi sértés bűntettének gyanúja miatt nyomoznak. Korózs Lajos szerint feltehetőleg az érintett kétéves gyermeknek az egész élete kínszenvedés lehetett, így mindenképp választ kell kapni arra, miképpen kaphatta meg nevelőszülőként az a házaspár a gyermeket, akiktől korábban már kiemeltek állami gondozottat. A hírek szerint a korábbi ügy kapcsán még le sem folyt a vizsgálat, a pár egy másik nevelőszülői hálózatnál jelentkezett be és kapta meg a kétéves kisfiút.

Korózs Lajos szerint számos kérdés felmerül, például az, hogy miért vették el eredeti családjától a gyermeket. Ha anyagi okból, akkor törvénytelenségről kell beszélni, a hatályos jogszabályok szerint ugyanis anyagi okra hivatkozva nem lehet kiemelni gyermeket a családjából. Kérdés emellett, ha egyszer már állami gondozott gyermekek nevelésére alkalmatlannak minősítették a párt, akkor egy másik szervezetnél hogyan kaphattak gyermeket. Az ügynek a végére kell járni, jelenleg is rengeteg az állami gondoskodásban élők bántalmazásainak a száma, a 2023-as évben közel háromezer eset került napvilágra, melyben kellett volna vizsgálatot folytatni, ezek között bőven vannak erőszakos bűncselekmények is.

A szocialista politikus áttérve a bicskei ügyre, elmondta, szerinte Balog Zoltán református püspök hamarosan le fog mondani tisztségéről, ugyanis amit tett, Novák Katalin volt köztársasági elnökkel karöltve, az kimeríti a rendszerbántalmazás fogalmát. Sokat tudni már V. János igazgatóról, valamint K. Endréről, azonban nagyon keveset tudni az ügy másodrendű vádlottjáról, K. Béláról. Korózs Lajos szerint ez azért fontos, mivel ez a személy éveken keresztül négy kiskorú gyermekkel tartott fenn szexuális kapcsolatot. A bicskei gyermekotthon elhagyása után pedig vállalkozást indított, melyben egy már nagykorú, de még tizenéves fiatalembert gyakorlatilag strómanként használt a cég vezetésében. K. Bélának rendkívül jó kapcsolatai voltak az államigazgatás szerveivel, a politikai szervekkel, így néhány éven belül milliárdos céget épített. 

Korózs Lajos szerint kérdés, hogyan tehette meg mindezt kapcsolatok nélkül K. Béla és miért nem foglalkozik senki az ügyével. Kiemelte, minimális, felfüggesztett börtönbüntetést kapott azok után, hogy négy kiskorúval folytatott szexuális kapcsolatot. 

Az MSZP politikusa feltette kérdéseit: miből él és hol van most K. Béla? Szerinte ezekre és a további felmerülő kérdésekre lehetett volna választ kapni akár a múlt héten is, amikor a Parlament Népjóléti Bizottsága egy, az ellenzéki demokratikus pártok és civil szervezetek által megalkotott és benyújtott gyermekvédelmi javaslatról tárgyalt. Ehelyett az ülésen jelenlévő fideszes képviselők nem támogatták a javaslatot, így a Parlament elé sem kerülhetett az ügy.

Korózs Lajos szerint mindannyian tartozunk annyival a gyermekbántalmazások áldozatainak, hogy nem hagyjuk elfelejteni ügyeiket.

Kapcsolódó párttagok