mszp.hu | Belföld
2021. október 06. 11:58

Tegye semmissé a Déli Körvasút közbeszerzését a kormány!

Tegye semmissé a Déli Körvasút közbeszerzését a kormány!
Tegye semmissé a Déli Körvasút közbeszerzését a kormány, a versenyzők pedig tegyenek új, piaci alapú közbeszerzésen új ajánlatot – követelte Horváth Csaba, Zugló szocialista polgármesetere az ATV Egyenes beszéd című műsorában kedden.

A projektnek „nagyon súlyos büntetőjogi következmények lesznek, tehát jobban jár a fideszes kormányzat, ha ezt a közbeszerzést most megsemmisíti (...), így adott esetben súlyos börtönévektől tudnak mentesülni” – mondta.

A körvasút 6 kilométeres szakaszát 338 milliárd forintból építheti meg Mészáros Lőrinc egy cége, holott vasúti pályaszakértők szerint nem kerülhetne többe 50 milliárd forintnál – mutatott rá Horváth.

Mészáros Lőrinc tehát 1 méter beruházásra 56 millió forintért szerződött, ami indokolatlan, „ha nem aranyból készül a sín”, hiszen a beruházás legtöbb szakaszán egyszerű sínpár-javítás van, összesen 3,7 kilométeren történik bővítés, és nem kell hidat sem építeni – mondta el.

Szemléltetésül hozzátette: a bécsi vasúti főpályaudvar fejlesztése készült el annyi pénzből, mint amire a 6 kilométeres szakaszért Mészáros szerződött, pedig ott egy fél Városligetnyi területen 100 kilométer vasúti sínt fektettek le, és több állomást is építettek. Malmőben pedig „a buta svédek” ennyi pénzből 17 kilométer vasúti alagutat építettek a város alatt.

Mint mondta, a szakértők által becsült 30-40-50 milliárd forint kifizethető a körvasútért, de a fennmaradó 300 milliárd forintot költsék inkább arra, hogy a gödöllői és a törökbálinti, érdi és budaörsi agglomerációt is bekötve a 4-es metró közlekedjen a budaörsi Virágpiactól a Bosnyák térig, majd haladjon tovább Újpalota felé.

„Ha valamitől igazán föllélegezhetne a város, akkor ettől a beruházástól” – jelentette ki, hozzátéve: így a 4-es metró csaknem 300 ezer utassal többet lenne képes elvinni, akik ma jellemzően autóval jönnek be a városba.

Az előválasztást illető kérdésre elmondta: annak eredményeként Hadházy Ákos lesz az ellenzék zuglói egyéni országgyűlési képviselőjelöltje, „nekem pedig mindent meg kell tennem annak érdekében, hogy bejusson a Parlamentbe Zuglót (...) és a változást képviselve”.

Tóth Csabát illetően azt mondta: nincs benne kétely, a zuglóiak bizalmára méltó volt és szerinte ezután is méltó lett volna, de „egy demokratikus versengésben van olyan, hogy az egyébként jól teljesítő helyi képviselőt lecserélik egy újra.” Ebben demokratáknak egyetlen lehetőségük van: tudomásul veszik a népfelség döntését.

Kapcsolódó párttagok