mszp.hu | Békéscsaba fürdő városfejlesztés
2017. február 20. 14:03

Teljes ár, hiányos szolgáltatás

Teljes ár, hiányos szolgáltatás
Már meg sem lepődünk azon, hogy újra elromlott az Árpád Fürdőben a szivattyú, ezért két gyógyvizes medence is üresen áll. Az MSZP Békéscsabai Szervezetének több kérdése is van a témában, de az első és legfontosabb az, hogy a fürdő üzemeltetője miért kéri el a belépőjegyekkel a teljes szolgáltatás árát, amikor tulajdonképpen jelenleg éppen az nem működik, amiért télen oda járnak az emberek.

Egyébként pedig ne csodálkozzunk a hibán, hiszen már a kivitelezés sem ment zökkenőmentesen.

Még sokan emlékeznek rá, hogy 2013-ban a közgyűlés a felújításra szánt több, mint 200 millió forintba kerülő beruházásra, egy szanki és egy békési vállalkozást hívott meg,  azaz a városvezetés ismét nem a helyi vállalkozásoknak szavazott bizalmat. Ráadásul a fürdő esetében is hirdetmény közzététele nélkül írták ki a pályázatot, azaz – a megfelelő kompetenciák igazolása mellett – Békéscsaba városa bármelyik vállalkozástól kérhetett volna árajánlatot. Az akkori polgármester, Vantara Gyula nem így tett. Sokan tisztában vagyunk azzal, hogy van olyan vállalkozás a városban, amelyik meg tudott volna birkózni a feladattal, igaz az nem Lázár János egykori médiareferensének vállalkozása. A kivitelezés során már a kutak fúrása során is komoly gondok adódtak.

Tehát még egyszer: arra szólítjuk fel a fürdő üzemeltetőjét,  a Vagyonkezelő Zrt-t, hogy biztosítsa az Árpád Fürdő zavartalan működését, és kompenzálja a látogatókat a hosszan fennálló üzemzavar miatt, a belépőjegyek árának mérséklésével és tegyen intézkedést a bérletesek kártalanítására.


A Magyar Szocialista Párt Békés Megyei 1. Választókerületi Helyi Szervezete nevében:

Miklós Attila
elnök

Kettővel kevesebb!

2018-03-08 14:51

Kapcsolódó párttagok