„Most jön a feketeleves” – Kunhalmi Ágnes szerint a státusztörvény kapcsán várhatóan újabb és újabb, egyre aggasztóbb részletek fognak napvilágot látni, ezt mutatja az is, miszerint a pedagógusoknak esküt kell tenniük a későbbiekben. Az MSZP társelnöke leszögezte, az Orbán-kormány számára az oktatás ügye egyáltalán nem szakmai kérdés, hanem egy politikai játszma része. A pedagógus-eskütétel pedig arra lesz jó, hogy egyfajta egyetértés kifejezéseképpen szolgáljon a NER-rendszere felé.
A kormány célja az oktatás átalakításával és a státusztörvénnyel az, hogy azok a pedagógusok, akik nem hajlandók a nemzeti együttműködés rendszerében dolgozni, távozzanak a pályáról. Aki pedig marad, annak már szimbolikusan is „el kell köteleződnie” a rendszer mellett.
Az MSZP országgyűlési képviselője felhívta a figyelmet arra is, hogy a bérezéssel kapcsolatban is számos probléma van, hiszen nem tudják jelenleg a pedagógusok, hogy mi alapján fognak fizetést kapni. Ez annak is köszönhető, hogy megszűnt a korábbi rendszer, melyben a pályán eltöltött idő, a külön- és pluszmunkák, illetve egyéb más szempontok alapján került kiszámításra a bér összege. Ma pedig egy széles skála van megadva a fizetésekre, melyek mértékéről nem tudni ki fog dönteni, lehet ez a központból kinevezett igazgató vagy a tankerületi vezető is.
Az oktatási rendszer egészét a kormány nem demokratikus keretek között építette fel, hanem túlközpontosítva, a hatalomnak kiszolgáltatva alakította át. Ebben a rendszerben pedig mindent „felülről” döntenek el, a tankerületi vezető személyét és az igazgatókat is. Mindemellett „gumiszabályokat” hoztak létre, melynek köszönhetően személyes kapcsolatok vagy megítélés alapján lehet jutalmazni vagy – adott esetben – büntetni egy pedagógust.
„A státusztörvénnyel olyan szinten befeszül és bemerevedik a rendszer, hogy a politikailag kinevezett emberek határozzák meg, hogy mi van egy pedagógussal” – emelte ki Kunhalmi Ágnes. A kormány a létrehozott rendszerben pedig minden szakmai szempontot mellőzve - a valamiért nem szimpatikus pedagógust – bárhogyan hátráltathatja, akár egy fegyelmi eljárás keretében is. Ez pedig azt eredményezi, hogy még kiszolgáltatottabbak lesznek a tanárok, ez pedig a vidékieket hatványozottan fogja sújtani, hiszen nekik sok esetben nincs lehetőségük máshol dolgozni.
A kormányt nem lehet legyőzni „lózungokkal”, hanem számadatokkal, tényekkel kell szembesíteni a kormánypárti politikusokat. Tisztán mutatja a helyzetet, hogy a kormányzat mennyit szánt GDP-arányosan az oktatásra, milyen siralmasak a PISA-eredmények és, hogy mekkora a pedagógushiány. A kormány pedig mindaddig másra fog mutogatni az oktatás minősége kapcsán, amíg vannak iskolák, ahol folyik tanítás, azonban az a nagy gond, hogy nem az életre és az egész életen át tartó tanulásra készíti fel a diákokat a jelenlegi rendszer.