mszp.hu | Belföld
2021. június 01. 13:54

Teljes vezércsere a honvédségnél?

Teljes vezércsere a honvédségnél?
Úgy néz ki, mintha teljes vezércsere lenne a honvédségnél, az érintetteknek elege lehetett abból, hogy „nem úgy van, ahogy kéne” – mondta Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese, az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának tagja kedden az ATV Start című műsorában.

Mint mondta, a kormány újabb 3000 milliárd forintot fog elkölteni honvédelmi beszerzésekre. Az új eszközök kiválasztását és a beszerzés levezénylését viszont „már rég” elvették a honvédelmi minisztériumtól és a honvédségtől, és az ITM, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos hatáskörébe helyezték.

„Ilyen a világon nincsen” – kommentálta a politikus.

„Olyan léptékű haderőfejlesztés van most (…) technikai eszközökben, ami tényleg 20-30-50 évre a Magyar Honvédség képét, képességeit és mindent meg fog határozni” – mondta Harangozó.

A Honvédelmi Bizottság tagjaihoz pedig eljutnak azok a segélykiáltások, melyek szerint ez nincs rendben. Ugyanis nem a katonák mondják meg, melyik fegyvernemből mi lenne a legjobb, mi illeszkedik a meglévő technikához, mit ismernek, hanem különböző beszerzések vannak Törökországban, Németországban, Franciaországban, Amerikában és Norvégiában, „aztán rakd össze, katona, aztán tanuld meg a nyelvet, meg próbáld meg használni” – szemléltette a helyzetet.

Mint mondta, reálisabbnak tartja, hogy Korom Ferenc vezérezredes is inkább ezért kérte felmentését a Magyar Honvédség parancsnoki tisztsége alól. Felmentésekor Korom maga azt mondta: elvégezte a rá bízott feladatokat, az újabbak pedig „más típusú vezetőt kívánnak.”

Harangozó viszont rámutatott: a parancsnok a kormány „Zrínyi 2020-24” elnevezésű haderőfejlesztési terve kellős közepén állt fel, egyik pillanatról a másikra. „Mihez kell új típusú vezető? Bejelentettek itt bármilyen változást a honvédség stratégiájában?” – tette föl a kérdést.

Mint mondta, „iparági pletykákból” tudható, hogy Korom két helyettese is rövidesen feláll, sőt mások is a vezetői körből, „tehát most úgy néz ki, minthogyha egy teljes vezércsere lenne”.

Az új parancsnokjelöltről, Ruszin-Szendi Romulusz vezérőrnagyról kedd délutáni bizottsági meghallgatása után inkább tud majd véleményt alkotni – mondta – de szakmai életútjából látható, hogy nemrég még miniszteri titkárságvezető volt, ami „inkább a politikai mező”, mint a szakmai.

A Fudan Egyetemre vonatkozó kérdésekre Harangozó azt mondta: a kormány ígért konzultációja „álságos”, „szemfényvesztés”, „hazugság”. Ha az egyetemről szóló törvényt elfogadja a kormánytöbbség, majd ezt az intézményt is privatizálják és berakják egy alapítványba, ahol a saját embereik ülnek, forrásként hozzárendelik a kínai hitelt, aláírják az országok közti nemzetközi szerződést, amiben a hitelt felvesszük, akkor „kényszerpályára teszik ezt az országot, és aztán már csak arról konzultálgathatnak, hogy (…) sárga legyen valamelyik szoba fala vagy fehér”.

Leszögezte: „A konstrukció, amiben ezt megépítik, az vállalhatatlan.”

550 milliárd forint hitelből nem építek egy másik országnak egyetemet, amit aztán majd én fizetek vissza (…), miközben a saját gyerekeim, a saját tanulóim meg két meg két és félmillió forintos tandíjjal vehetnek majd részt” az oktatásban – mondta.

„Ha nagyon jó fej vagyok magyar államként, (…) akár ösztöndíjjal még a költségvetés pénzéből szintén beszállhatok; vagy mire gondolt a költő?” – fűzte hozzá.

Kijelentette: a Diákvárosból, ahogy azt Karácsony Gergely főpolgármester és az MSZP is világosan megmondta, „nem lehet engedni”. Rámutatott: a kormány terveiből kiderült, a kormány állítása, hogy a Fudan építésével a Diákváros nem sérül, „egyszerűen hazugság”.

Arra a hírre, hogy a majdani Nemzeti Oltóanyaggyár a kínai Sinopharm vakcinát fogja gyártani, Harangozó azt mondta: „egy fokkal” jobban örülne, ha inkább a Karikó Katalin által is kifejlesztett Pfizer-Biontech technológiáját venné meg és gyártaná az ország.

Megjegyezte: eddig arról volt szó, hogy a pécsi és a bécsi egyetem közösen fejleszt magyar-osztrák vakcinát és azt gyártják majd ott jövőre, „most megint hogy kerül a csizma az asztalra?” – kérdezte.

 

 

 

 

Kapcsolódó párttagok