Az inflációt a kormány már sokféleképpen elnevezte, hívta háborúsnak, szankciósnak, brüsszelinek, valójában azonban orbáni infláció van hazánkban. Fontos megjegyezni, hogy a magyar infláció még mindig a legmagasabb Európában, a második legmagasabb áremelkedéseknek is a duplája a hazai, az EU-átlagnak pedig a háromszorosa. A kormány gyakorlatilag minden külső tényezőt megnevezett már az infláció okaként, az uniós szankciókat és a háborút is, azonban Vajda Zoltán szerint a kormánynak önmagában kellene keresni az infláció okát, hiszen az ő hibáik eredménye a jelenlegi helyzet.
A bizonytalan gazdasági helyzetnek és a piacon uralkodó bizalmatlanságnak köszönhető az áremelkedések ilyen mértéke, a szocialista politikus szerint a miniszterelnöknek pedig nem szabadna utasítani a jegybankelnököt semmire, ahogy azt tette az infláció letörésérevel kapcsolatban. Vajda Zoltán emlékeztetett, a fiskális és a monetáris politikának nem szabadna összecsúsznia, nem lehetne e között a két intézmény között üzengetni. Továbbá érthetetlen, hogy miért az egyszámjegyű inflációt tűzte ki célul a kormány, miközben az ideális mértéke az inflációnak 2-3 százalék. Az egyszámjegyű inflációs cél tehát szinte biztosan elérhető év végéig, azonban félő, hogy meg is fog ragadni ezen a szinten a jövő év egészére, ami viszont továbbra is nagyon magasnak fog számítani és komoly nehézségeket fog okozni.
A Költségvetési Bizottság elnöke szerint a NER-es beruházásokat, mint a Bosnyák téri építkezés vagy az államilag 50 milliárd forinttal támogatott ácsi katódgyár esetében ezeket a pénzeket érdemes a pedagógus bérek rendezésére szükséges összeggel összehasonlítani, amelyre a kormány szerint nincs pénz, az EU miatt. Hozzátette, a kormányzat célja az oktatás szétverése, hiszen az önállóan gondolkodó egyéneket akarják elűzni az országból.
Vajda Zoltán elmondta, ugyan „fizikai fájdalmat” okoz neki Matolcsy György jegybankelnökkel egyetérteni, de az akkumulátorgyárak sokasodásának okában egyetért az MNB elnökével. Mint mondta, azért csak akkumulátorgyárak települnek Magyarországra, mivel a magas hozzáadott értékű cégek már nem érdekeltek a Magyarországra településben. További aggály az is, hogy egyre közelebb települnek a sokszor a környezetre és egészségre káros akkumulátorgyárak, ezt pedig gyakorlatilag minden esetben ellenzik a helyi lakosok, ez azonban láthatóan hidegen hagyja a kormányt.
Novák Katalin a napokban személyesen egyeztetett Zelenszkij ukrán elnökkel, az MSZP országgyűlési képviselője szerint ennek nem kell nagy jelentőséget tulajdonítani, hiszen Novák Katalinnak köztársasági elnökként ceremoniális szerepe van, külpolitikai befolyása és jogköre pedig nincs. Vajda Zoltán elmondta, hazánkban sajnálatos módon a külpolitikát is a kormányfő határozza meg, mely a szöges ellentétét mutatja annak, amit Novák Katalin egyeztetett az ukrán elnökkel. A szocialista politikus kiemelte, nem azt kellene nézni mit mond a magyar köztársasági elnök, hanem azt, hogy mit csinál, hiszen hónapokon keresztül nem nevezte ki a magyarországi ukrán nagykövetet.
Fontos azonban gazdasági oldalról is megvizsgálni az ukrán-magyar helyzetet, hiszen Magyarország primer gazdasági érdeke is az, hogy a szomszédos országaival jó kapcsolatot ápoljon. Amikor a háborúnak vége lesz, akkor Ukrajna újjáépítésében hazánk komoly szerepet vállalhatna, azonban, ha a kormányzat nem javít kapcsolatán Ukrajnával akkor erre ők nem fognak lehetőséget adni.
A napokban látott napvilágot a hír, miszerint megszűnik a bölcsődei támogatás, mely komoly gondot okoz a gyermeket nevelők és a munkába visszatérőknek. Voltak olyan kistelepülések – szám szerint 2767 és 13 fővárosi kerület -, ahol automatikusan járt a támogatás, hiszen bizonyosan nem volt elég bölcsődei férőhely a térségben, ez a lehetőség most megszűnt. Vajda Zoltán kiemelte, a kormány magát családbarátnak vallja, mégis sorra jelentik be a jóléti, családtámogatási kiadások visszavágását. A szocialista politikus párhuzamba vonta a támogatás megszűnésével azt, hogy 45 milliárd forintot ígért oda Orbán Viktor egy szerb nacionalista vezetőnek, aki politikája miatt nem kap pénzt nyugati országoktól. A magyar költségvetés összeomlott, de a prioritások egyértelműek, hiszen katódgyárra és szerb szeparatisták támogatására van pénz, míg pedagógusbér-emelésre és bölcsődei támogatásokra nincs, foglalta össze a helyzetet Vajda Zoltán.