- 2022-ről 2023-ra 19 százalékkal emelkedtek az ingatlanárak. Miközben a bérek elinflálódtak, a drágulás tovább durvult, ma már egymillió forint felett van az átlag négyzetméterár Budapesten.
- Június végével a bankok számára eltörölték az önkéntes kamatplafont, a legnagyobb magyar bank, az OTP pedig azonnal lépett, július elsejével 1%-kal megemelte a lakáshitelek kamatját. Ez 30-40 ezer forintos növekedést idézhet elő a havi törlesztőrészletben, sőt, akár 10-20 millió forinttal több hitelt kell visszafizetni az egész futamidő alatt.
- Az emelkedő ingatlanárak miatt az albérletárak is emelkednek, ma már akár 130 ezer forintot kell fizetni egy szobáért Budapesten, míg egy lakás havi bérleti díja könnyen elérheti a 300 ezer forintot is.
- Friss felmérések szerint Budapest a legdrágább város Európában. A magyar fővárosban a legnagyobb a különbség az átlagos lakásárak és az átlagos keresetek között.
- A befektetők és nagytőkések ingatlanfelvásárlása a saját életet elkezdeni kívánó fiatalok elől veszi el az első otthonra lehetőséget adó lakásokat.
A Fidesz-kormány elhibázott politikája nagyban hozzájárult a jelenlegi tragikus helyzet kialakulásához, azonban van másik út. Az MSZP lakáspolitikája fontosnak tartja, hogy a fiataloknak lehessen saját otthona, és ne csak egy álom legyen az önálló élet elkezdése.
Pusztai Patrik, az MSZP Országos Elnökségének tagja, az Ifjúsági Tagozat elnöke