mszp.hu | Belföld
2024. április 17. 12:16

Tévúton jár a kormány a gyermekvédelem ügyében

Tévúton jár a kormány a gyermekvédelem ügyében
Szükségtelen törvényi szigorítások helyett valódi intézkedésekre van szükség a gyermekvédelemben, így a pénzbeli, természetbeni juttatások mellett a szakemberek továbbképzésére és a rendszer átvilágítására kell fókuszálni. Korózs Lajos, az MSZP országgyűlési képviselője, alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján a demokratikus ellenzéki pártok és civil szervezetek által közösen kezdeményezett határozati javaslatról is beszélt. Szerinte a kormány ellehetetleníti a valódi tetteket a gyermekvédelemben.

A kormány csak több szigorban képes gondolkodni, ezzel mindent megoldottnak tekint, ez azonban téves elképzelés. A szigor ugyan növekszik, azonban egyre kevesebb a szakmaiság és az anyagi erőforrás is. 75 napja nem tudni, hogy kinek az utasítására adott elnöki kegyelmet Novák Katalin volt köztársasági elnök K. Endrének.

A kegyelmi ügy különös szála, hogy Novák Katalin korábban miniszterként, valamint államtitkárként is felelős volt a gyermekvédelemért. Az államfő a kegyelmi ügyben együttműködött Balog Zoltán református püspökkel, aki korábban szintén miniszterként és államtitkárként dolgozott a gyerekekért.

A Büntető Törvénykönyv (Btk.) szigorításával nem oldódnak meg a problémák, az abúzus után ugyanis a gyermekek ott maradnak az intézményrendszereben. A Btk. értelmében jelenleg is eltiltják a gyermekektől azokat, akik bármilyen erőszakos cselekményt követnek el velük szemben, sőt, a büntetési idő letöltését követően sem foglalkozhatnak ezen személyek gyerekekkel.

Korózs Lajos szerint a bántalmazott gyermekeknek mindannyian tartozunk annyival, hogy nem feledjük el, mi történt Bicskén. A történtek ugyanis kimerítik a fizikai, szexuális és érzelmi bántalmazás majdnem minden formáját. 

„Amit Novák Katalin és Balog Zoltán tett, az, bizony, kimeríti a rendszerbántalmazás fogalmát is, hiszen a kegyelmi ügy a teljes politikai spektrumon végig ment” – emelte ki a szocialista alelnök. Hozzátette, az igazságügyi miniszteri ellenjegyzés is szükséges volt a kegyelem meghozatalához, így sokkal komolyabb és szerteágazóbb felelősségről kell beszélni.

Az Országos Közös Akarat szakértők és a demokratikus ellenzéki pártok bevonásával megalkotott egy határozati javaslatot, melyet felajánlott a kormánypártoknak is, hogy aláírásukkal támogassák a gyermekvédelem megerősítését. Így az Országgyűlés elé közösen lehetett volna azt benyújtani, a fideszesek azonban nem írták alá, és nem támogatták a kezdeményezést. Ezt követően a Házbizottság kedden a Népjóléti Bizottság elé rendelte az ügyet, a kormánypárti képviselők azonban nem szavazták azt meg. Ezzel a parlament elé kerülést is megakadályozta a Fidesz.

Az ellenzéki pártok és civil szervezetek nem kértek lehetetlent, az országgyűlési határozati javaslat ugyanis csak egy felhatalmazás a kormány felé a cselekvésre. A gyermekvédelem ügyében ugyanis erre van szükség, nem elég a Büntető Törvénykönyv szigorítása, pénzbeli, természetbeni ellátásokra, személyes gondoskodásra, szakellátásokra és hatósági intézkedésekre együttesen van szükség, ez mind együtt adja a rendszert.

A teljes gyermekvédelmi rendszer átvilágítására, a képzési és továbbképzési rendszer felülvizsgálatára, a szociális módszertan helyreállítására, és a közneveléshez hasonló bérrendezésre volna szükség. Minderről azonban a kormánypártiak miatt nem lehet sem közösen gondolkodni, sem cselekedni, az MSZP azonban nem felejti el a Bicskén történteket, zárta gondolatait Korózs Lajos.

Kapcsolódó párttagok