Az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményükben azt írták: "ezután a polgárok közös vagyona kerülhet sorra, végül megszüntethetik a helyi önkormányzatokat is".
A XIII. kerületi szocialisták szerint hamisan érvelnek a törvény kezdeményezői, amikor azt állítják, hogy minderre azért van szükség, mert ez a terület kiemelt idegenforgalmi jelentőséggel bír és a fejlesztése túlmutat egy kerületi önkormányzat stratégiai tervezésében rejlő lehetőségein.
Szerintük a Margitsziget esetében már ma is rendelkezésére áll minden eszköz annak érdekében, hogy a területtel kapcsolatos célokat megvalósítsák. A XIII. kerületi MSZP ezért elítéli a "titokban előkészített, szakmailag vitatható, a főváros közigazgatási felépítését kikezdő, politikailag elhibázott" törvénytervezet beterjesztését és esetleges elfogadását.
A kerületi MSZP tiltakozik Budapest közigazgatási egységének véleményük szerint durva, senkivel sem egyeztetett, a polgárok érdekeit semmibe vevő átalakítási szándéka, valamint a Margitsziget, mint a fővárosi önkormányzat által közvetlenül igazgatott területi egység létrehozása ellen.
A XIII. kerületi szocialisták összefogást sürgetnek a terv megvalósítása ellen.
Tiltakozás a Margitsziget elvétele ellen
Az MSZP XIII. kerületi szervezete szerint a Fidesz újabb lépést tesz az önkormányzatok felszámolásának irányába azzal, hogy a Margitsziget a kerület irányítása helyett a Fővárosi Önkormányzat által közvetlenül igazgatott területté válik.