Tiltakozunk a Fidesz némasági adója ellen!

Az MSZP kiáll mindazon médiumok, illetve közösségi oldalak mellett, amelyeket a Fidesz politikai okokból, horribilis összegű reklámadó kiszabásával el akar némítani. Orbán Viktor ezt a háborút nem nyerheti meg, mert az emberek véleményének szabad kinyilvánítása ellen még senki sem tudott győzni. Ez még a legsötétebb diktátoroknak sem sikerült soha a történelem során!

Jól tudjuk, hogy a Fidesz nem a bevétel miatt találta ki reklámadót. Ezt az összeget bárhol meg tudnák spórolni, hisz ennek a sokszorosát költik stadionokra, mutyikra és a haverjaikra.

A Fidesz azért találta ki a reklámadót, hogy gazdaságilag felszámolja a független, szabad sajtót, és minden olyan közösségi felületet, amely a véleménynyilvánítás terepe lehet. Ezért ez valójában nem is reklámadó, hanem némasági adó. Orbán Viktor és barátai azért találták ki, hogy Magyarországon senkinek ne jusson eszébe pénzt fektetni a független, szabad sajtóba.

A sajtó elnémításának szándékáról árulkodik az Origo főszerkesztőjének kirúgatása is. Sáling Gergőnek azért kellett távoznia, mert a portál kényelmetlen kérdéseket tett fel Lázár János milliós hotelszámláival kapcsolatban.

Az MSZP minden erejével küzd és küzdeni is fog a Fidesz némasági adójának bevezetése ellen! A véleménynyilvánítás szabadságáért kiálló magyar emberek számíthatnak ránk!

Az MSZP nem fogja engedni, hogy a Fidesz elnémítsa Magyarországot!

MSZP