mszp.hu | Külföld | Okos Turizmus Európai Fővárosa
2018. augusztus 30. 12:39

Tíz város van versenyben az „Okos Turizmus Európai Fővárosa” címért

Célegyenesbe fordult az Ujhelyi István EP-képviselő által kezdeményezett uniós turisztikai program, az „Okos Turizmus Európai Fővárosa” címért jelenleg tíz város van még versenyben. Az Európa Kulturális Fővárosa programhoz hasonló turisztikai kezdeményezést Ujhelyi István szocialista és Renaud Muselier francia néppárti EP-képviselő közösen nyújtotta be az Európai Bizottsághoz, amely tavaly a program megvalósítása mellett döntött és többmillió eurós költségvetést rendelt hozzá.
A „European Capital of Smart Tourism” nevet viselő programban a megtisztelő cím elnyeréséhez erős európai dimenzióval bíró, egyedi turisztikai programot kell létrehoznia a pályázó városoknak. Ujhelyi István tájékoztatása szerint a program célja, hogy támogassa a fenntartható és innovatív turisztikai fejlesztéseket és minél szélesebb körben megismertesse az „intelligens turizmus” nyújtotta előnyöket. 
 
A pályázat első körében 38 város jelentkezését értékelte ki a zsűri, az utolsó körben jelenleg még tízen vannak versenyben: Brüsszel, Helsinki, Ljubljana, Lyon, Malaga, Nantes, Palma, Poznań, Tallin és Valencia. Közülük végül két „turisztikai okos fővárost” választ majd ki az európai zsűri, de négy további város is elismerést vehet majd át négy külön kategóriában: fenntarthatóság, elérhetőség, digitalizáció és kulturális örökség, valamint kreativitás. A díjátadó az Európai Turizmus Napján lesz néhány hét múlva, Brüsszelben. 
 
Ujhelyi István a program kitalálójaként rámutatott: a turizmus a harmadik legerősebb gazdasági ágazat Európában, amely közel huszonötmillió embernek biztosít megélhetést és közel 350 milliárd euró éves bevételt teremt. „1950-ben még alig 25 millió turistát tartottak nyilván a világban, 2000-ben már 700 milliót, 2012-ben pedig ez a szám elérte az egymilliárdot.  Nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy belássuk: a turizmus lesz a jövőben is az egyik vezető gazdasági ágazat, ezért a fenntartható és ’okos’ turisztikai megoldásokat díjaznunk kell és példaként felmutatnunk. Magyarország számára is kiemelkedő fontosságú az ágazat, ezért bízom benne, hogy jövőre már magyar döntős és magyar győztes pályázó is lesz” – tette hozzá a szocialista politikus.
 
Brüsszel, 2018-08-30

Kapcsolódó párttagok