mszp.hu | Belföld
2019. november 15. 15:37

Töröljék el a rabszolgatörvényt!

Töröljék el a rabszolgatörvényt!
A rabszolgatörvény eltörlését célzó törvényjavaslatot nyújt be az MSZP nevében a parlamentnek Tóth Bertalan, a többi ellenzéki párt támogatását is kérve.
„Akadályozzuk meg, hogy bárhol az országban ez alkalmazásra kerüljön!” – szólított fel az MSZP elnöke pénteki sajtótájékoztatóján, ahol a túlórakeretet 400 órára és annak elszámoltathatóságát 3 évre emelő rabszolgatörvényről beszélt.
 

Emlékeztetett: az egy éve benyújtott, 4,5 millió embert érintő rabszolgatörvény nyomán indultak el azok a szakszervezeti megmozdulások, melyek következtében megkezdődött az ellenzéki pártok máig tartó együttműködése. Ennek a folytatását jósolta.
 
„Bízom benne, hogy (…) tovább tudjuk erősíteni az ellenzéki egységet a parlamentben és a parlamenten kívül azért, hogy 2022-ben fordulatot tudjunk elérni, s ebben nem fog megakadályozni sem Kövér, sem Orbán Viktor, sem senki olyan”, aki az önkormányzatok vagy a parlamenti képviselők jogait korlátozni akarja.
 
„Nem fogunk mi ettől megijedni, eddig sem ijedtünk meg. Megyünk tovább az úton határozottan, keményen” – jelentette ki.
 
Sikeresnek nevezte a szakszervezetek tavaly decemberi 10 000-es tüntetését, majd az ellenzéki egység megteremtését a parlamentben a törvény ügyében, hiszen megakadályozták, hogy a teljes spektrumon alkalmazzák: már akkor több ellenzéki város döntött arról, hogy saját cégei nem vezetik be. E tiltakozásokból erőt merítve a magyar szakszervezetek pedig több cégnél megakadályozták az alkalmazását, sőt, mint az Audinál, béremelést és a munkavállalók jogait bővítő intézkedéseket tudtak kiharcolni.
 
„Az MSZP azóta is küzd a szakszervezetek oldalán, hogy a munkavállalói jogokat ne tiporják sárba”, és elnöksége felkért minden olyan önkormányzatot, ahol MSZP-s polgármester vagy képviselő van: tiltsák meg az önkormányzati cégeknek az alkalmazását.
 
A rabszolgatörvény-ellenes megmozdulások a parlamentben és azon kívül is megteremtették az ellenzék egységét. A parlamenti pártok együttműködése mélyült, elkezdtek egységesen fellépni az egészségügy és az oktatás kérdéseiben. De létrejött a parlamenten kívüli pártok, civilszervezetek és szakszervezetek egysége is, s ennek köszönhető az októberi önkormányzati választáson az ellenzék sikere – értékelt.
 
„Ez az ellenzéki egység – gondolom, a Fidesz annyira nem fog örülni - ki fog tartani 2022-ig, hiszen (…) ez az egység vezethet el a szabad Magyarországhoz. Megtettük az első lépést a szabad városokkal, a következő lépés pedig a szabad Magyarországhoz megteremtése” – mondta a pártelnök.
 
A párt nevében kijelentette: minden olyan lépést, ami ezt a célt veszélyezteti és az egység megbontásáról szól, „a legsúlyosabb büntetéssel fogunk megtorolni”.
 
Ezért az elnökség egyhangúlag úgy határozott: azonnali hatállyal felfüggeszti a két Fidesszel szavazó budafoki MSZP-s képviselő párttagságát, és kezdeményezi az Országos Fegyelmi Ügyek Tanácsánál a pártból való kizárásukat.
 
„Megengedhetetlen”, hogy így becsapják a választókat, a közösséget, amihez tartoztak, és az ellenzéki pártokat, akikkel egységben győztek a választáson - hangsúlyozta.
 
 „Ez megengedhetetlen, elfogadhatatlan; az MSZP a jövőben is, és amíg én ennek a pártnak az elnöke vagyok, én személyesen is, a leghatározottabb módon fel fogok ez ellen lépni.”
 
A korrupcióval kapcsolatban is „zéró toleranciát” hirdetett:
 
„De ugyanez a határozott fellépés jellemzi majd a jövőt (…) bármilyen korrupciós üggyel kapcsolatban. (…) Bárhol korrupciós ügy merül fel, a zéró tolerancia érvényesül az MSZP részéről, és a legsúlyosabb döntést, a pártból való kizárást fogom javasolni” – jelentette ki, felidézve: Lackner Csaba XIX. kerületi önkormányzati képviselőt emiatt már kizárták. 
 
A pártelnök felhívta a figyelmet arra is: miközben a kormány a közigazgatásban létszámstopot rendelt el, egy salátatörvényben több eddigi közigazgatási szervet úgynevezett „különleges jogállású szervekké” akar nyilvánítani, ezek vezetőinek fizetését „brutálisan” megemelve.
 
Tehát miközben rabszolgatörvény van érvényben és létszámstop a közigazgatásban, a tanárok és az egészségügyi dolgozók pedig az alacsony fizetésük miatt hagyják el pályájukat, aközben a Gazdasági Versenyhivatal elnökének a fizetését 1 700 000 forintról havi 4 millió forintra, a köztársasági elnökét másfélmillióról 3 millióra, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatójáét 890 000-ről 1 900 000 forintra, a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal elnökének bérét 3,2 millióról 4 millió forintra, a Nemzeti Választási  Iroda vezetőjének fizetését 990 ezerről 1,9 millió forintra emelik  – sorolta a példákat az MSZP elnöke.

Kapcsolódó párttagok