2011. április 20. 12:10

Történelmi csúcson a benzinár, a Fidesz mégsem tesz semmit

A Fidesz eddig csak statisztál a benzin elképesztő árlavinájához, mely minden magyar állampolgárt egyre súlyosabban érint. Ma már nincs olyan magyar ember, akinek ne lenne zsebbevágó tapasztalata az üzemanyagárak elképesztő emelkedésével kapcsolatban. Az Orbán-kormány kezében ott a megoldás, mégsem tesz semmit. Szavazzák meg az MSZP javaslatát!


Érthetetlen, hogy a Fidesz a jelenlegi magas üzemanyagárak mellett nem csökkenti azok jövedéki adóját. Az MSZP már március elején javaslatot nyújtott be a kormánynak, hogy a magasabb benzinárral kivetett áfából származó többletbevételt a jövedéki adó csökkentésével adják vissza, így 30-50 forinttal lehetne csökkenteni a benzin árát. A Fidesz azonban hagyja, hogy az átlagos és az alatti keresetűek élete még nehezebbé váljon.

Ahogy azt egy elkeseredett ember mondta: "Nem az a baj, hogy 400 forint a benzin, hanem az, hogy az órabérem is 400 forint!" Persze tudjuk, a Fidesznél nem számítanak ezek az átlagfizetésű emberek, mert ők csak ennyit érnek. Tiltakoznak is rendesen mostanában a társadalom szinte minden rétegéből, eddig sajnos hiába.

Tiltakoznak áprilisban és tiltakoznak majd várhatóan májusban is a magyar dolgozók, különösen május elsején, a Munka ünnepén. Ma már egyre nagyobb tisztelete van annak, ha valaki dolgozhat, hiszen az új kormány regnálása alatt eddig 100 ezerrel kevesebben jutnak munkához, mint korábban. Pedig nem ezt ígérték.

Az MSZP felszólítja az Orbán-kormányt, hogy haladéktalanul csökkentse az üzemanyag árát a szocialista párt benyújtott javaslata szerint.

Húsvéti ajándékként sem lenne utolsó, ha már a tűzoltók meglocsolták őket.

Török Zsolt,
szóvivő