mszp.hu | Belföld, Gazdaság
2021. november 08. 16:21

Tóth Bertalan: A Fidesz képtelen megvédeni az országot!

Tóth Bertalan: A Fidesz képtelen megvédeni az országot!
A Fidesz „láthatóan nem képes” megvédeni az országot sem a járványtól, sem a brutális drágulástól – mondta Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője, társelnöke a Parlamentben napirend előtt hétfőn, azzal vádolva a Fideszt: emberi életekkel folytat játékot politikai haszonszerzés céljából.

Mint mondta, Orbán „most túlment egy határon”, mert miközben meredeken emelkedik a koronavírus-járványgörbe Magyarországon, a miniszterelnök azt írta levélben a nyugdíjasoknak: „az oltásoknak köszönhetően sikerült megfékeznünk a vírust”.

„Hogy mi van?! Éppen most kezd berobbanni a negyedik hullám; jelen pillanatban a szakemberek által közölt mérőszámok alapján Magyarországon terjed a leggyorsabban a vírus az egész világon!” – hívta fel a figyelmet.

Közben viszont Orbán pénteken „bevallotta, hogy a járvány terjedésével szemben ő és a kormánya tehetetlen”, mert nem tud több embert meggyőzni arról, hogy beoltassák magukat. „Ez egyértelmű kudarc! (...) Ez a kijelentés legfelelőtlenebb dolog, amit egy ország vezetője tehet! Ez nem más, mint játék az emberi életekkel politikai haszonszerzés céljából!” – jelentette ki a szocialista társelnök.

Azt mondta, a Fidesz csak „pingvinezik”:„Fölhúzzuk a vállunkat és széttárjuk a kezünket. Ez a válasz”.

„Ehhez aztán nem kell teljes felhatalmazás!” – mutatott rá, kiemelve: Orbán minden eszközt – „pénzt, paripát, fegyvert” – megkapott a járvány elleni védekezéshez, a felhatalmazása pedig nem a lopásra szólt.

„Nem azért van rendeleti kormányzás, hogy Európa legdrágábban működő kormányának a vezetője most csak magyarázkodjon és minden felelősséget másokra hárítson!” – hangsúlyozta Tóth, kiemelve: több mint 31 ezer vesztette életét a járványban, de Orbán szerint őt ezért nem terheli semmilyen felelősség; a kötelező oltás elrendelésének felelősségét is áttolta a munkaadókra, „ha még jobban berobban a járvány, legyenek ők a felelősek.”

„Az emberek életének és egészségének a megvédése nem a munkáltatók feladata! Erre a Fidesz-kormány kapott felhatalmazást!” – hangsúlyozta.

„Totális csődnek” nevezte az elmúlt 12 év fideszes kormányzását.

„Mondjuk ki: Orbán Viktor és a Fidesz cserbenhagyta az országot!” – jelentette ki, sorolva: az egészségügy romokban, mert a Fidesz a járvány közepén „elüldözte” az orvosokat és ápolókat; a kormány nem készült fel a járványhelyzet egyik hullámára sem, viszont adatokat és információkat tart vissza; az egészségügyre még a járvány idején sem jut az uniós átlagnak megfelelő pénz, „és átoltottság tekintetében a sor végén kullogunk”.

Az Orbán-kormány „egyedülálló eredményeit” bemutatva azt sorolta fel: soha nem volt ilyen gyenge a forint, soha nem volt ilyen drága a kenyér, és soha nem került ilyen sokba a benzin.

„Miért nem hajlandók legalább a kenyér áfáját 5%-ra csökkenteni? Közel 100 forintot lehetne csökkenteni ezzel, ha megfogadnák az MSZP javaslatát!” – mondta, felhíva a figyelmet a Fidesz által még ellenzékben követelt jövedékiadó-csökkentésre az üzemanyagoknál, és a forint szándékos gyengítésére, amiből a „Matolcsy György által vezetett Magyar Nemzeti Bank kaszál százmilliárdokat, és ebből fizeti ki a csókosait, közben a magyar emberek ebben tönkremennek”.

„Az egyedüli megoldás a kormányváltás. Ezért építjük a lehető legszélesebb összefogást és ezért fogjuk jövő tavasszal elzavarni a Fideszt!” – vonta le a következtetést.

Kapcsolódó párttagok