Tóth Bertalan vasárnap, Budapesten a párt választmányi ülése szünetében tartott sajtótájékoztatón elmondta, az ezen a napon 29 éves MSZP-t megünnepelve megerősítették a nyári tisztújításon megkezdett út folytatását.
Az MSZP baloldali alternatívát épít a nemzeti együttműködés rendszerével szemben, kiemelten foglalkozik a bérek, az oktatás kérdésével és az egészségügy problémáival - fejtette ki. Hozzátette: olyan országot akarnak, ahol mindenkinek esélye van a felemelkedésre.
A pártelnök, aki a parlamenti frakció vezetője is, közölte, egy baloldali párt számára elfogadhatatlan a Fidesz által képviselt társadalompolitika. Az MSZP nem akarja, hogy "luxusrepülők bőrfoteljeiből szemléljék Magyarország valós életét" - fogalmazott.
Tóth Bertalan emlékeztetett, a Fidesz azt ígérte, hogy rendbe teszi az egészségügyet, ehhez képest a szaktárca beavatkozása miatt meghalt egy kirúgott szívsebész műtétre váró betege. Szerinte a Fidesznek nem számít a betegek sorsa, csak az, hogy saját akaratát hajtsa végre.
Ha van felelősségérzet Kásler Miklósban, az emberi erőforrások miniszterében, akkor lemond - mondta.
Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányának elnöke szerint sok mindent lehet mondani a szocialisták elmúlt 29 éves történetéről, de azt nem lehet állítani, hogy az MSZP ne lett volna demokrata.
Hozzátette: a baloldal továbbra is az emberek oldalán áll, azt szeretnék, ha az emberek jövője biztosítva lenne, ha minden embernek megfelelő lakhatása, bére, munkakörülményei lennének.
Az egyik legfontosabb feladatként beszélt a magyar baloldal egységének és a magyar demokraták közösségének megteremtéséről. Szerinte az MSZP-nek vissza kell szereznie a társadalmi bizalmat, ehhez változnia kell.