mszp.hu | Gazdaság
2023. szeptember 04. 14:41

Tóth Bertalan: Az MVM tartsa be a jogszabályokat!

Tóth Bertalan: Az MVM tartsa be a jogszabályokat!
Dr. Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője bejelentésének nyomán, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megkezdte a vizsgálatot, az MVM-es gázszámlák ügyében. A szocialista országgyűlési képviselő szerint a gázszámlák rezsiboxában megtévesztő adatokat tüntet fel az MVM, a társaság most egy „önérzetes közleményben” reagált. Az MSZP-s politikus hétfői sajtótájékoztatóján arról beszélt, az MVM-nek nem magyarázkodnia kellene, hanem betartani a szabályokat.

Dr. Tóth Bertalan még a múlt héten bejelentést tett a Gazdasági Versenyhivatalnál, mert szerinte az MVM átveri a magyar embereket a gázszámlákon szereplő hamis információkkal. A GVH megkezdte a vizsgálatot az ügyben, az MVM pedig egy közleményben reagált.

„A gázszámlákon lévő rezsiboxban feltüntetett ár és az abból számolt megtakarítás köszönőviszonyban sincs a valósággal” – mondta hétfői sajtótájékoztatóján a frakcióvezető. Hozzátette, az MVM így hónapról hónapra, 3,3 millió fogyasztót csap be, tájékoztat félre, ver át, „és ezzel alájátszik a fideszes propagandának”.

A fejleményekre az MVM is reagált, dr. Tóth Bertalan szerint a társaság „önérzetes közleményben kezdett magyarázkodásba”, és kijelentette, hogy az elszámolási, számlázási gyakorlata mindenben megfelel a jogszabályoknak. „Nos, ha ez így lenne, akkor nem kaptak volna fogyasztók tízezrei hirtelen brutális számlákat. Nem kapnának átlag alatt fogyasztók emelt árú számlákat, és nem tájékoztatná félre a fogyasztókat az MVM a versenypiaci árképzés szerint számolt árakról, és az ahhoz kapcsolódó megtakarításról”.

Dr. Tóth Bertalan bemutatott egy példát, amikor 100 ezer forint is lehetett a különbség a valós számlaérték és a MVM által számolt érték között, méghozzá a társaság javára. A példában szereplő fogyasztónak a teljes havi fogyasztása után 767 forintos köbméterenkénti árat számlázott az MVM, és így 139 ezer forintos számlaösszeg jött ki. Viszont a tényleges, időszaki versenypiaci árak alapján csak 39 ezer forint lett volna a számla összege. Az MVM ugyanakkor mégis arról tájékoztatta a fogyasztót a rezsiboxban, hogy versenypiaci körülmények között 184 ezer forint lenne az ár, így a fogyasztó örüljön, hogy – a kormány rezsicsökkentésének köszönhetően – így is megtakarított.

„Hát, a papír mindent elbír, kérdés, hogy a fogyasztók tűrőképessége mit bír el. Szerintem a hazugság nem maradhat következmények nélkül. Üzenem ezért innen is az MVM-nek: nem önérzetes, de csúsztatásokkal teli magyarázkodást kell írni, hanem tisztességes kereskedelmi gyakorlatot kell folytatni! Akkor is, ha az ellentétes lenne a Fidesz-rezsim politikai érdekeivel!”

Az MSZP frakcióvezetője tételesen cáfolta az MVM állításait, szerinte a jogszabály nem azt írja elő, hogy az MVM-nek a rezsiboxban szereplő megtakarítási összeget a 2022. december 31-ig meghatározott világpiaci árhoz viszonyítva kell feltüntetnie, hanem a „földgáz versenypiaci egységára alapján történő árképzés bruttó értékéhez képest”. Mindez pedig azt jelenti, hogy össze kell adni a földgáz tőzsdei egységárát, a logisztikai költségek díját (szállítás, elosztás, tárolás díja) és az erre rakódó ÁFA-tartalmat. A versenypiaci egységár nem egy hónapokon keresztül állandó fix ár, hanem folyamatosan változik, de a másik két tétel szabályozott.

Dr. Tóth Bertalan ismét felhívta a figyelmet: az MVM-nek kötelessége lenne a Magyar Közlönyben megjelent jogszabályokat alkalmazva ezeket az értékeket feltüntetni.

Az MSZP frakcióvezetője szerint az MVM nem csak versenypiaci árakhoz képest csal, hanem időben is: a rezsiboxban szereplő megtakarítást egy, a korábbi magas árakon fedezett árhoz viszonyítja. A szocialista politikus szerint nem azt mondja a jogszabály, hogy az MVM beszerzési árához kell viszonyítani a megtakarítást. „Irreleváns ezért, hogy az MVM milyen szerződés alapján, milyen járulékos költségekkel szerezte be az értékesített földgázt. Ezeket az információkat az MVM-nek a hatósági árelőkészítés során a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal részére célszerű átadnia, nem a fogyasztónak. Köztudomású, hogy a földgáz világpiaci ára alatt Európában a holland gáztőzsde szerinti árakat értjük. A havi számlákban értelemszerűen csak az adott hónap világpiaci ára alapján történő árképzés szerinti ár bruttó értékét lehet összehasonlítani a számla szerinti árral. Semmilyen más időszaki átlagos érték alkalmazásának nincs helye, mert az a fogyasztó számára ellenőrizhetetlen és félrevezető” – szögezte le az MSZP-s országgyűlési képviselő.

„Joggal várható el, hogy a közpénzekből gazdálkodó, és közszolgáltatási feladatot is ellátó állami földgázkereskedő – az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. – ne éljen vissza az emberek, cégek bizalmával, ne csapja be őket saját haszonszerzése érdekében, hanem tartsa be a jogszabályokat, és valós információkat adjon át a számlákban a „rezsibox” szerinti tájékoztatási kötelezettség során. Akkor is, ha a hazugságok terjesztésével Orbánék politikai érdekeit szolgálná”.

Kapcsolódó párttagok